Lovas show és üszőverseny a KÁN-on
– A Pannon Lovasakadémia is mindig különleges helyszín. Mit láthatunk idén?
– A fedeles lovarda programjai az egyik leglátványosabb program, a közönség kedvence. Lovas show, kutyabemutató, patkolókovács bemutató, és különböző fajtabemutatók, például a magyartarka és húsmarha bírálatok várják az érdeklődőket.

– Idén újdonságként mutatkozik be a diákok között meghirdetett üszőverseny.
– Valóban, idén először rendezzük meg a hallgatói üszőfelkészítő- és felvezető versenyt. Ez egy igazán különleges program, hiszen a hallgatók hónapok óta készítik fel az állatokat a szakmai bírálatra, amit a közönség is megtekinthet.

– A családok legkisebb tagjaira is gondoltak a szervezők?
– Igen, az Élményliget programjai visszatérnek, ahol kézműves bemutatók, szalmalabirintus és hagyományos vadászati módszerek várják a látogatókat.
– A kaposvári campus idén kiemelkedő felvételi számokat produkált. Miben látja ennek okát?
– Tavaly rekordévet zártunk, de idén még 8%-kal sikerült növelnünk a felvételi létszámot, ami már közel 1100 diákot jelent. Ez az elmúlt tíz év legjobb eredménye, és ebben a KÁN ideje alatt megrendezett Szakiskolai Napnak is nagy szerepe van. Az egyetem folyamatosan végez beiskolázási tevékenységet, és ezek a rendezvények remek lehetőséget nyújtanak a diákoknak megismerni az egyetemet és nekünk, hogy meggyőzzük a fiatalokat: