A KÁN Egyetemi Napok immár hagyomány. Szeptember végén, Kaposváron összegyűlnek az állattenyésztők, mezőgazdászok, szakértők, kutatók és érdeklődők. Az esemény nemcsak a szakma képviselőinek szól, hanem minden családnak, akik egy tartalmas és szórakoztató hétvégét szeretnének eltölteni.
Erről beszélgetett Vörös Péterrel, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári campusának főigazgatójával Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság ügyvezető igazgatója.
– Szent Mihály napján már régóta hagyomány, hogy Kaposvárra várják az állattenyésztőket és a mezőgazdaság iránt érdeklődőket. Miért fontos ez a dátum?
– A KÁN Egyetemi Napok Egyetemünk legnagyobb rendezvényei közé tartozik. 2021 óta, amikor létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, újragondoltuk az eseményt. Három fő pillért határoztunk meg: szakmai programok, szakiskolai napok, és közönségprogramok. Ezek mindegyike különleges élményeket, lehetőséget és információgyűjtést vagy épp cserét kínál a kilátogatóknak.
– A szakmai programok különleges szerepet kapnak, mire számíthatunk idén?
– A szakmai tanácskozásokat mindig a nulladik napon, csütörtökön rendezzük. Idén is több konferenciát tartunk, például precíziós állattartásról, növénytermesztésről és lótenyésztésről. Ezen kívül a hagyományos nyúltenyésztési- és halászati kerekasztal is a program részei.
– Az állattenyésztők napja is szerves része lett a Kán Egyetemi Napoknak. Hogyan kapcsolódott össze ez a két esemény?
– Az időzítés remek lehetőséget adott arra, hogy a korábbi állattenyésztési kiállításból fejlődött KÁN Egyetemi Napokat összekapcsoljuk a szakmai seregszemlével. Az együttműködés évek óta kiváló, és ez az integráció csak tovább erősíti a rendezvény sikerét.