A Helsinkitől mintegy 330 kilométerre északra, a közép-finnországi Ähtäriban működő magánállatkert a pandatartás kapcsán azt közölte Facebook-oldalán, hogy a nőstény panda, Lumi (finnül hó) és a hím panda, Pyry (jelentése hóesés) még idén visszatér Kínába.

A pandapár Kína ajándéka volt 2017-ben, amikor az északi ország függetlensége 100. évfordulóját ünnepelte. Úgy volt, hogy 2033-ig maradnak. Az utóbbi években az állatkert számos kihívással küzd: a 2020-as koronavírus-járvány és az orosz-ukrán konfliktus miatt csökken a látogatók száma, valamint az infláció és a kamatlábak növekedése is nehezíti a fenntartást – idézi az AP a létesítmény közleményét.
A tipikus észak-európai állatokra – például medvékre, hiúzokra és rozsomákokra – szakosodott Ähtäri Állatkert mintegy 8 millió euró (9 millió dollár) költséggel
Lumi és Pyry fenntartása, beleértve a Kínának fizetendő megőrzési díjat, évente mintegy 1,5 millió euró. Az óriáspandák által fogyasztott bambuszt például Hollandiából importálják.

A helsinki kínai nagykövetség a finn médiának nyilatkozva megjegyezte, hogy Peking megpróbált segíteni az Ähtäri pénzügyi nehézségeinek megoldásában, többek között azzal, hogy a Finnországban működő kínai vállalatokat arra ösztönözte, hogy adakozzanak az állatkertnek, és támogatta annak adósságrendezését.
1950-ben az 5,6 milliós Finnország az első nyugati nemzetek között volt, amely politikai kapcsolatokat létesített Kínával. Kína a jóakarat és a szorosabb politikai kapcsolatok jeleként ajándékozott óriáspandákat az országoknak, és Finnország volt az első északi ország, amely befogadta őket.