0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 13.

Nárciszokban találtak lehetséges metánkibocsátás-csökkentési megoldást

Egy, a nárcisz hagymájából származó, emberi gyógyszerek előállításához használt kivonat ígéretesnek bizonyult takarmányadalékként a bélrendszeri metánkibocsátás szabályozására – állítják a Scotland’s Rural College (SRUC) kutatói.

A kutatócsoport az Egyesült Királyság kormányától és egy kereskedelmi partnerekből álló konzorciumtól nyertek 2,8 millió fontos (1,32 milliárd forintos) támogatást, hogy megteremtsék a kutatási alapokat a nárciszból származó, hemantamin nevű kivonat szarvasmarhákban történő felhasználásához.

A laboratóriumi körülmények között végzett első kísérletek alapján a kivonat 90–100 százalékkal is csökkentheti a metánkibocsátást.
Fotó: Pixabay

 

A való életben az eredményeknek valamivel mérhetőbbnek kell lenniük, de a kivonatban rejlő lehetőségek megértéséhez takarmányozási kísérletekre és állattartó telepeken végzett vizsgálatokra lesz szükség. Jamie Newbold, a főiskola rektorhelyettese szerint az intézmény 2025-ig végez majd vizsgálatokat. A projekt ötlete a növényi kivonatok állati takarmányokban való felhasználását már korábban is vizsgáló SRUC-hez kereskedelmi támogatói révén jutott el – olyan cégek révén, amelyek nárciszt termelnek és dolgoznak fel, elsősorban azért, hogy a növényből egyéb, emberi gyógyszerkészítményekben felhasználható vegyi anyagokat nyerjenek ki.

Newbold elmondása szerint a vállalatok felkérték az SRUC-t, hogy vizsgáljon meg néhány, a termelési folyamatból visszamaradt melléktermék-kivonatot, és ez az értékelés vezetett a kutatókhoz, akik potenciálisan hatékony metángátlóként azonosították a hemantamint.

Az olyan, a piacon már elérhető termékekkel, mint az asparagopsis és a 3-NOP, a haemantamin érdekes rést tölthet be a bimbózó takarmány-adalékanyag kategóriában, mivel az Egyesült Királyság termelőinek természetesebb, helyben előállított lehetőséget kínál a metánkibocsátás csökkentésére – mondta Newbold.

Megjegyezte, hogy az asparagopsis vörös alga nem terem az Egyesült Királyságban, a 3-NOP pedig egy szintetikus vegyi anyag. A nárciszokat már most is nagy mennyiségben termesztik az Egyesült Királyságban, és mivel a hemantamin a nárciszok termesztésének és gyógyszeripari feldolgozásának mellékterméke, úgy véli, hogy a hemantamin takarmány-adalékanyag költségei a többi lehetőség költségeivel azonos szinten vagy azok alatt lennének. Ráadásul úgy néz ki, hogy a hemantamin gátolja a fehérje lebomlását is, ami azt jelenti, hogy csökkentheti a szarvasmarhák takarmányában a kiegészítő fehérje szükségességét, mondta Newbold.

Fotó: Pixabay

Ahhoz azonban, hogy ezek közül bármelyik elképzelés bebizonyosodjon, többéves további kutatásokra lesz szükség. Newbold elmondása szerint

a laboratóriumi fázist követően a telepeken végzett kísérletek 2024-ben vagy 2025 elején kezdődnek, és ha azok is sikeresek lesznek, akkor 2025 végén vagy 2026 elején kaphatják meg a főiskola kereskedelmi partnerei a nárciszból származó kivonat kereskedelmi forgalomba hozatalához szükséges adatokat.

Mindeközben arra figyelmeztetett, hogy tenyésztők ne próbálkozzanak azzal, hogy nyers nárciszokkal etetik a szarvasmarháikat, a virágok ugyanis mérgezőek az állatok számára!

Ez is érdekelheti:

Mennyit ér a támogatás? És mire használjuk? – Bábolnai Gazdanapok Fórum

Itt épül Európa legnagyobb agrár-napelem (agro-PV) rendszere

Forrás: Feed Strategy

Magazin ajánló: