0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 13.

Már csak a poloskák maradtak – növényvédelmi előrejelzés 40. hét

Úgy tűnik, hogy erre az évre lezárult a rovarkártevők szezonja, csupán néhány mutat még aktivitást – például a jól ismert poloskák. A kerti növények védelme már nagyrészt a télre felkészítésből áll.

Szeptember utolsó dekádjában az időjárás az évszaknak megfelelő. A nappali maximumhőmérsékletek 20-25 °C között alakulnak, míg éjszakánként 10-15 °C-ra csökken a levegő hőmérséklete. A korábban lehullott csapadéknak köszönhetően ismét harmatosak a reggelek, ami elősegíti a termés színeződését az almásokban. A legutóbbi fény-és feromoncsapdázási adatok alapján úgy tűnik, hogy erre az évre lezárult a rovarkártevők szezonja, csupán néhány mutat még aktivitást. poloskák

Rajzik ugyan a keleti gyümölcsmoly, de a fogott lepkék száma az észlelési szintre csökkent. A következő időszakban már inkább az ősszel is aktív bagolylepkefajoké lesz a főszerep.

Még nem lanyhul a zöld vándor- és az ázsiai márványospoloska aktivitása. A lárvák és kifejlett egyedek egyaránt szívogatnak az összes fellelhető növényen, a károsítás ugyanakkora, mint a nyári időszakban. A fejlett imágók közben már csapatosan keresik a telelésre megfelelő búvóhelyeket, ezért érdemes a lakások és más épületek nyílászáróit zárva tartani.

A poloskák aktivitása nem csökkent, de már a telelőhelyet is keresik
Fotó: jhenning/Pixabay

A kertjeinkben károsító csupaszcsigák számára az idei aszályos évben viszonylag kevés babér termett. Helyettük a házas fajok most nagyobb kárt okoztak, de összességében sem annyit, mint korábban tapasztalhattuk. Ettől függetlenül a következő szezonban újra számíthatunk jelenlétükre és károsításukra.

A feromoncsapdák fogási adatai alapján már alig repül a selyemfényű puszpángmoly. A most lerakott petékből kikelő hernyók a télies idő beálltáig rejtett életmódban károsítják a bukszust, ezért alaposan vizsgáljuk át a növények belsejét. A hernyók sikeres áttelelése után tavasszal újra folytatják a növények rágását.

Közeleg a kerti pázsitok utolsó fűnyírása. Már időszerű a növényzet felkészítése a sikeres teleltetésre. Ilyenkor már inkább foszforban és káliumban gazdag készítményekkel trágyázzunk, mert ezek a hatóanyagok erősítik a gyep télálló képességét, különösen, ha magnéziumot is juttatunk ki mellé. Vita folyik arról, hogy eltávolítsuk-e a lehullott faleveleket a gyepről, vagy hagyjuk ott helyben elkorhadni.

A túl vastag levélréteg biztos, hogy nem előnyös a fű számára, ezenkívül esős időben balesetveszélyes is lehet, másrészről viszont a talajban ilyenkor is aktív földigiliszták nagyon sok falevelet húznak be járataikba, így jutnak táplálékhoz, valamint gazdagítják a talaj szervesanyag-készletét. Döntse el mindenki, hogy melyik módszert választja.

A szőlő betakarítása a vége felé közelít. Az érzékeny fajtákon erősödik a szürkepenészes fürtrothadás, ezért gyorsítani kell a szüreten. Ugyanakkor a lombozaton és a vesszőkön tovább terjedt a lisztharmat. A betegség áttelelésére szolgáló kazmotéciumok 90%-a még éretlen, de 5% már áttelelésre érett állapotban van. A szüret befejezése után indokolt lesz az őszi lemosópermetezés az ültetvényekben.

Részletes növényvédelmi előrejelzést találnak a Magyar Növényorvos honlapon.

Szerző: Dr. Aponyi Lajos, 

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: