0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 21.

A forgók titkai – kapcsolatban állnak-e a ló viselkedésével?

Éppúgy, mint az emberek hajában, a lovak szőrében is találhatunk forgókat. Ezek közül talán a legérdekesebbek a homlokon található szőrforgók.

A forgók a születés előtt jönnek létre, sosem változnak meg az élet során és éppúgy, mint az ujjlenyomat, nincs belőlük két egyforma, ezért is használták ezeket a lovak azonosítására is. A szőrforgókból a ló természetére, intelligenciájára való következtetések egészen az ősi Arábiában élő beduinokig nyúlnak vissza, de az európai cigányság is tudta olvasni ezeket a jeleket. Természetesen azóta számos modern kutatás is készült, a különböző egyetemeken végzett tanulmányok mellett kiemelkedő a világhírű Dr. Linda Tellington kutatása a témában.

A homlokon található forgó/forgókból lehet leginkább a ló temperamentumára következtetni, mivel ez a szőr nő először az embrionális magzaton és úgy vélik, hogy ezeknek a szőröknek a kifejlődése közvetlenül kapcsolódik az agy fejlődésével.

Az idegrendszer és a bőr ugyanabból az embrionális részből származik, mely további kapcsolatot feltételez a szőrforgók és az agy között. A forgók elhelyezkedéséből, számából következtetni lehet a ló temperamentumára és intelligenciájára. Rengeteg elemzés olvasható a forgók különféle elhelyezkedéséből adódóan, akit érdekel a téma, számos leírást találhat, én most a leggyakrabban előforduló homlokon található forgókról írok. Az ír limericki egyetem kutatása alapján az óramutató járásával megegyező irányban növő forgó azt jelenti, hogy a ló jobb oldala az erősebbik oldal, az óramutató járásával ellentétes irányba növő forgó pedig azt, hogy a lovat inkább balkézre könnyebb lovagolni. Nézzük, mire következtethetünk a lovunk forgóiból! Nekem telitalálat lett.

Egy egyszerű forgó a két szem között, vagy kicsivel felette

ló forgója
Egy forgó a két szem között, középen
Fotó: Somogyvári Anett

Ez az „ideális” elhelyezkedése a forgónak, a legtöbb lóra jellemző.

Az a ló, amelynek ilyen forgója van, könnyen kezelhető, egyszerű jellemű, barátságos.

Ha a forgó nem pont középen helyezkedik el, az indikálhat viselkedésbeli változatosságot. Például, ha szemből nézve kissé balra tolódott, a ló egy kicsit bonyolultabb lehet, de még mindig megbízható. Az a ló, amelyiknél a forgó a homlok középpontjától kissé jobbra tolódott, kevésbé együttműködő, mint az, amelyiknél középen vagy enyhén balra található. Mindenesetre általánosságban elmondható, hogy az ilyen jellegű forgó kevésbé jelzi jól a karaktert, mint a bonyolultabb minták.

Egy forgó, amely a szemeket összekötő vonal alatt helyezkedik el

A lovak nagy többsége ilyen forgóval szokatlanul ötletes és intelligens, szeretik szórakoztatni magukat néha kifejezetten idegesítőek is tudnak lenni. Vannak olyanok köztük, akik kinyitják a csapot, vagy a boxajtót, igazi szabadulóművészek, kiszabadítják magukat, esetleg a többi lovat is… Képesek kikötni a bonyolult csomókat is, könnyen utat találnak a szabadságba.

Ezek a lovak átlag feletti intelligenciával és rendkívül érdekes karakterrel rendelkeznek.

Hosszan elnyúló forgó – különösen, ha a szemek vonala alá nyúlik

ló forgója
Hosszan elnyúló forgó, amely kissé lent helyezkedik el
Fotó: Somogyvári Anett

Az előbbi pontban leírtak, kiegészítve azzal, hogy az ilyen lovak igénylik az emberek társaságát. Azok a lovak, amelyek ilyen forgóval a homlokukon agresszívak, az vagy azért van, mert fájdalmuk van, vagy azért, mert rossz élményeik vannak a múltból.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: