0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 27.

Nagyértékű sportlovak kerültek a huszárokhoz

„Értékmentés történt azzal, hogy azok a lovak, amelyekkel eddig öttusázóink versenyeztek, hivatalosan is a Magyar Honvédség gondozásába kerültek” – mondta Dallos Gyula, miniszteri biztos a Nemzeti Lovardában, október 28-án.

A Magyar Öttusa Szövetség ugyanis itt adta át az öttusában eddig versenyző hazai lovakat a Magyar Honvédségnek.

Közismert, hogy a Nemzetközi Öttusa Szövetség úgy döntött, hogy a párizsi olimpia után a modernkori pentatlon számai közül kiveszi a díjugratást, a helyére pedig ötödik tusaként akadályverseny kerül.

Az öttusalovak átadása
forrás: HM Zrínyi Nonprofit Kft.
„Nagyon fájó ez a búcsú a díjugratástól. Most érzem át igazán, hogy valóban mi is történt a sportágban. Viszont ami jó hír, hogy nagyon jó kezekbe kerültek a lovaink”

– mondta Guzi Blanka Európa-bajnok, a párizsi olimpián pedig 4. helyezést elért magyar öttusázó, akinek egyébként nem is kell elszakadnia teljesen a lovaglástól, hiszen katonasportokóként a jövőben is kaphat lovas feladatot.

A szolgálatba állt lovak a Magyar Honvédség lovasainak felkészítését segítik a jövőben, illetve a díjugratásban induló honvéd lovasokkal tovább versenyeznek. „Reményeim szerint az arra alkalmas egyedek a kadétképzésben is részt fognak venni, és népszerűsítik a lovaglást a gyerekek körében” – tudtuk meg Varga István ezredestől, a lovakat ezentúl gondozó huszáregység parancsnokától.

forrás: HM Zrínyi Nonprofit Kft.
A Nemzeti Lovardában tartott rövid ünnepségen a Puppe nevű 14 éves kancát Hanzély Ákos, a Magyar Öttusa Szövetség sportigazgatója adta át Varga ezredesnek. Ezután Salga Gergő őrvezető úgynevezett huszársabrakot terített a lóra, ezzel szimbolizálva, hogy mostantól nem sport-, hanem szolgálati ló.

Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos beszédében egyrészt fájdalmasnak nevezte a búcsút az öttusasport lovas szakágától, másfelől szívet melengetőnek minősítette, hogy a Magyar Honvédség vezetése nem hagyja elkallódni a nagy értékű lovakat, illetve felszerelést.

Dallos Gyula, miniszteri biztos
forrás: HM Zrínyi Nonprofit Kft.

A miniszteri biztos hozzátette: „a legjobb megoldás, hogy a Magyar Honvédség a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály állományába rendelte ezeket a lovakat, ahol a jó gazda gondosságával nevelik majd azokat.”

Forrás: magyarmezogazdasag.hu