A tájházban megelevenedik az egykori vidéki élet – fogalmaz Antal Sándorné, Nemessándorháza polgármestere az újonnan kialakított tájház, falumúzeum kapcsán.

A létesítmény története a régmúltra nyúlik vissza. Az önkormányzat még 2013-ban vásárolta meg az egykori fagerendás, tömés lakóházat, amit valószínűleg a 19. század végén, a 20. század elején építhettek, s részben megjelennek rajta a helyi építészeti értékek is. Az épület időközben a közfoglalkoztatottak központjaként is funkcionált.

– fogalmazott Antal Sándorné.

– Az ötlet, az akarat megvolt, tulajdonképpen sokáig tervezgettünk. Aztán kaptam egy telefont tavaly, egy volt lakó kérdezte, hogy el tudnánk-e helyezni édesapja, Szabó Lajos által faragott szobabútort, amit felajánlana egyfajta emlékként. Az asztal, a csillár, a székek és a szekrények gazdagon faragottak. Az akkori mesterek ügyességét dicsérik. Nagyon szép korhű bútorok – folytatta. – Innentől felgyorsultak az események, rengetegen jelezték, hogy – evőeszközöktől a szentképekig – vannak tárgyaik, eszközeik, berendezéseik, melyeknek helye lenne egy tájházban. A felújításban, kialakításban, gyűjtésben segített mindenki, aki csak tudott, vállalkozók, szakemberek, lakók, mindnyájuknak nagy köszönetet szeretnék mondani. Ahogy természetesen a képviselő-testület tagjainak is, a támogató hozzáállásukért.

Antal Sándorné vallja: mindenki számára érdekes, hogy megelevenednek a múltbéli életkörülmények, megjelenik az élettér, amit elődeink használtak.

– Sok-sok épületben volt olyan régiség – eszköz, szerszám, bútor, berendezés –, melyet a tulajdonosok a felmenőik emléke miatt nem akartak kidobni, elkótyavetyélni, inkább felrakták őket a padlásra, betették a kamrába, pincébe. Amikor aztán kértük, hogy rendezzük be a tájházat, s akinek vannak olyan dolgai, melyek az épületbe illenek, sok-sok minden érkezett rövid időn belül. Azzal is szeretnénk köszönetet mondani, hogy a tárgyak mellett feltüntettük az egykori tulajdonos vagy felajánló nevét. Gyorsan be tudtuk rendezni a tisztaszobát, a konyhát, a kamrát, mindenhová jutott a régi berendezési tárgyakból. Öröm, hogy közös összefogással sikerült kialakítani és megnyitni az épületet.

Néhány mondat után kiderült, hogy bizony nagyon mély szakadék tátong a kettő között. Elhangzott, hogy a régi házakban még áram sem volt, ahogy a vízvezeték is hiányzott. Úgynevezett suszterlámpával világítottak, a vizet pedig kútról húzták. És spóroltak mindkettővel. Az ivóvíz vödörben állt, a mosakodásra dézsa vagy lavór szolgált, a mosáshoz szappant használtak. A főző- és tárolóedényekből sem volt túl sok, amit megvásároltak, megbecsülték, tisztán tartották. A mai értelemben vett háztartási gépek nem léteztek. A vasalót szénnel fűtötték fel, a melegről a sparhelt gondoskodott. Mivel akkoriban hűtőszekrény nem állt rendelkezésre, de a romlandó húsokat hosszabb időre el kellett raktározni, a füstölés jelentette a megoldást. S, ha már a húsokról esett szó, akkor el kell mondani, hogy azokat nem a boltból szerezték be, hanem saját tartásból.