Tanulmányait is ez irányba terelte. A faipari szaklíceum elvégzését követően pedig egy bútorgyárban helyezkedett el, ott azonban a kreativitást elnyomta a termelékenység.

„Abban az időben Romániában nem lehetett vállalkozni, és a folyamatos elnyomás és kilátástalanság érzése fojtogatott. Úgy döntöttem 1991-ben, mikor Magyarországon már megtörtént a rendszerváltás, titokban kiutazom Gyulára, hogy felmérjem, ott milyen lehetőségek kecsegtetnek. Amit megtapasztaltam, abból tudtam, Magyarországon kell munkát szereznem. Erre egy ideig még várnom kellett, de Isten megsegített.”

Másnap már indult is Bácsalmásra. Bemutatta tudását, felvették, és nem sokkal később beadta felmondását a bútorgyárban.

„Elsősorban Németországba és Ausztriába készítettünk faszobrokat, ott akkoriban ebből hiánycikk volt. Tíz-tizenöten dolgoztunk együtt, de a német cégvezetőnek az én munkáim tetszettek a legjobban. Kivett a szériagyártásból, és a Balaton északi partján, az általa építtetett panzió kis műhelyében ajánlott állást, az üdülővendégeknek tartottam fafaragó foglalkozásokat. Emellett, ha emberi arcot is ábrázoló megrendelés érkezett, a cégvezető velem csináltatta meg, mert a monogramommal ellátott figurákat keresték leginkább a német és osztrák vásárlók.

Felépítettük a műhelyt Marosszentannán, másodkézből gépeket szereztünk, és elindítottuk vállalkozásunkat úgy, hogy továbbra is a német vállalkozó megrendeléseit teljesítettük.”

A konkurencia is megismerte Demeter József nevét, így a német mellett olasz, főként liturgikus témájú, időnként életnagyságú szobrokra kapott megrendelést. Saját ötleteit is próbálta megvalósítani, ahhoz sok ihletett merített egy Las Vegas-i faművészeti kiállításon, ahová 2008-ban jutott el. Mikor összegyűlt egy kiállításnyi alkotása, Bukaresten és külföldi rendezvényeken mutatta be portfólióját.

Az évek során az alapanyag- és az energiaköltségei megdrágultak, amit kénytelen volt beépíteni alkotásainak az áraiba, emiatt a külföldi megrendelések megfogyatkoztak, a járvány időszakában pedig teljesen megszűntek. Egyre nagyobb igény mutatkozott viszont saját alkotásaira.

Immár 25 éve üzemelő műhelyében van, aki az anyagot szabja, más a fát szárítja, tömbösíti, előkészíti a faragóknak, József felesége pedig megfesti a kész munkákat. Főként hársat használnak, mert könnyű megmunkálni, nem szálas, nem reped. A fát erdészetektől szerzi be, és csak minőségi, kitermelt faanyagot vásárol.

Munkáinak fele egyházi témájú, de sok vadászathoz kapcsolódó tárgyat: trófeaalátéteket, domborműveket, vadat ábrázoló faliórákat, vadász-étkezőgarnitúrát, fegyverszekrényt készít, és ritkán egyedi megrendeléseket is teljesít.

„Faragtunk már postagalambot, római katonát és népi motívumú falidíszt, de voltaképpen bármit el tudunk készíteni. Nemrég a Kárpát-medencében honos énekesmadarakat kezdtük megformálni, ugyancsak hársból, kézi festéssel. Kínálatunkban mindenki megtalálhatja a maga kedvencét.”

A fafaragás mellett gyermekkora óta űzi másik szenvedélyét is, a néptáncot. Három éve Aranykalász néven néptáncegyesületet hoztak létre Marosvásárhelyen, mezőségi, vajdaszentiváni és székely viseletben lépnek fel városnapokon, falunapokon, néptánctalálkozókon.

„A fa egy nemes anyag, megmunkálása pedig visszaadja az embernek azt az ősi érzést, hogy a természetből származunk. Azt gondolom, mindenki képes az alkotásra. Legyen az egy varrottas, vagy egy jó sütemény, ha az ember beleteszi a szívét-lelkét a készítésbe, abból csak jó dolog születhet.”