A termelők helyzetét az is nehezíti, hogy a hazai fogyasztás több mint harmada az év végére koncentrálódik, így a kereslet és a termelés egyensúlyának fenntartása különösen kihívást jelent.
A MA-HAL továbbra is arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy válasszanak hazai halat, és támogassák a magyar halgazdálkodókat.

Az esemény házigazdájának képviseletében Dr. Kápolna Beáta, a METRO beszerzési igazgatója elmondta, hogy az áruházlánc halosztályai a kezdetek óta ékességei az idén 30 éves nagykereskedelemnek. A METRO halpultjain 18-20 féle édesvízi halat találunk rendszeresen, melynek több mint a fele (10-12 halfajta) magyar, fenntartható termelésből származik.
1600 tonna hal
– árulta el a beszerzési igazgató. A decemberi forgalmat főleg a magánvásárlók pörgetik fel, a vendéglátóipar viszonylag egyenletes mennyiségben vásárol az év során – tette hozzá –, a legkeresettebb édesvízi halak pedig a HoReCa szektorban az afrikai harcsa, a pisztráng, a süllő (fogas) és a ponty.
