Kevés figyelem jut rá

Ha a tenyésztés és tartás egyéb feltételeit vizsgáljuk, akkor egy sajátos jelenség tanúi lehetünk. A biológiai alapoknál azt kell megállapítanunk, hogy azon a téren a víziszárnyasok nem szárnyalnak. Bármennyire is elkötelezett valaki a kacsa és a liba iránt, azt azért látnia kell, hogy világviszonylatban ez a két állatfaj csak nagyon elenyésző a többihez képest. Ennek következtében aztán kevesebb figyelem jut rá annál, mint amennyit mi szeretnénk, mint amennyit a Tranzit Csoport kívánatosnak tartana. Mert más a helyzet például, ha egy közkedvelt és nagy darabszámban gyártott géptípusról beszélünk, azt sokan vásárolják, arra nagy a kereslet, ezért a fejlesztésére nagyon megéri odafigyelni. Ezzel szemben, ha a libát nézzük, akkor az derül ki, hogy ebből az állatból egész Európában relatíve keveset tartanak, következésképpen jóval kevesebb figyelem jut rá, mint például a brojlerre. A dolog nem áll meg ennél a pontnál, ennek következményei alakultak ki, például nem nagyon fejleszti senki a liba vágástechnológiáját. Kijelenthető, hogy az összesen 3 milliós magyar és 5,5 milliós lengyel lúdállomány nem nagyon inspirál bárkit is arra, hogy az ágazatban nagyobb összeget fektessen be a nemesítésbe. A viszonylag szűk állatlétszámú piacon tovább rontja a helyzetet, hogy itt nem csupán egy cég működik, hanem elég sok. Ez megosztottsághoz, a versenyképesség csökkenéséhez vezet. A lengyelek azt jól csinálják, hogy a lúddal náluk egy tenyészvonal létezik csupán, annak a tulajdonosa egy állami intézmény, és csakis az az egy cég ad el törzsállományt a gazdáknak. Nálunk teljesen más a helyzet.

Abban az esetben a lúdtenyésztéssel kapcsolatos tevékenységeinket koncentrálhatnánk, magas szintre emelhetnénk, s uram bocsá’, létrehozhatnánk egy ténylegesen meghatározó, tőkeerős szervezetet. A két országnak nem a liba genetikája körül kéne versengenie, mert abban közös az érdekünk. A versenyről persze nem mondanánk le, abban kiteljesedhetnénk a későbbi folyamatokban, a felnevelésében, a tartásban, a takarmányozásban, a vágásban vagy éppenséggel a kereskedelemben és a marketingben.

Szakmailag jó lenne, ha a két ország libatartóinak kialakítanánk egy közös szervezetet, amely csak egy vonallal foglalkozna, a legjobbal, és azt minden tekintetben optimalizálhatnánk. Ebbe a közös szervezetbe aztán az ágazat szereplői és az állam is tehetne be forrásokat, ami által igazi hosszú távú tenyésztői munkát tudnánk megalapozni. Ehhez igénybe vehetnénk a saját forrást és a támogatást egyaránt. Ha az együttműködés nem valósulhat meg, akkor létezik egy olyan szándék, hogy mi állami közreműködéssel megcsináljuk önmagunkban is.

Kell ehhez más is, például elengedhetetlenül szükséges valamelyik agráregyetem mind a tenyésztés szakmai, mind a pénzügyi vonalon. Lépnünk kell, mert a közös megoldást a Tranzit Csoport tulajdonosai többször felvetették a lengyeleknek, egyelőre a fogadókészség hiányzik. Kialakulhat az a helyzet, hogy ha mi a magunk érdekében nem foglalkozunk tenyésztői munkával, az a végén a fogyasztás növekedésének gátjává fog válni.

Állandó gond és téma az állategészségügyi helyzet. A madárinfluenza miatt el kellett rendelni hazánkban a zárt libatartást. Csakhogy a libanevelésben ez megoldatlan gond, mert a mostani genetikai anyag ezt a tartási módot nem tolerálja. Szükséges volna a ludat úgy továbbtenyészteni, hogy az állatot alkalmassá tegyük a zárt tartásra, ám ez megint csak a pénzügyekhez irányítja a gondolkodásunkat. Be kell látniuk a libatartóknak, hogy a biztonság érdekében olyan libára van szükségünk, amelyik elviseli a zárt tartást, amivel így a madárinfluenza-fertőzés megakadályozható. Ebben a munkában lehetne igen nagy szerepe az agrárkutatásnak, a saját tőke bevonásának, mert abban az esetben, ha csak állami pénzzel számolunk, akkor maga az iparág nem veszi komolyan a munkát és önmagát.

Költségek

A libatartás költségszerkezete átlátható, még ha nem is túl egyszerű. Számottevő tétel a napos liba ára, a szakemberek darabonként 2000-2200 forinttal számolnak. Meghatározó tétel a takarmány, annak ára, ami az utóbbi néhány évben meglehetősen sokat változott. Emellett oda kell figyelni az olyan egyéb dolgokra, mint a szalma, a munkaerő, az energia, ami önmagában elég jókora tétel. A nevelési költségen belül, az összköltség 65 százalékát a takarmány viseli.

Az energiaköltség is fontos, szerencsére közel sem annyira, mint a csirkénél és a kacsánál. Aztán figyelembe kell venni a szolgáltatásokat (állatorvos) vagy például az ugyancsak emberpróbáló állatrakodást, annak pénzügyi vonzatát. Ha így mindent összerázunk, a végeredmény, hogy a 7 kilogrammos libánál az 1 kiló test­tömegre jutó költség 1300 forintot tesz ki. Ezek szerint 1 libánál előzetesen 9100 forint költséggel kell kalkulálni, annyit kell befektetni.

A bevételi oldal is több részből tevődik össze. A liba esetében a húskihozatal 68-69 százalékos, azon felül árbevétel származik a tollból, a májból, a belső lágy anyagokból, amiből húslisztet gyártanak. A tollat a ruházati ipar használja, de készül belőle paplan is. Ez most nem melléktermék, a toll az egyetlen része a libának, ami eredményes.

Miután a termelő megkapta a maga árbevételét, utána következik a vágás, a feldolgozás, a csomagolás, a hűtés, a szállítás, a kereskedelmi disztribúció, a marketing, valamennyinek megvan a maga költsége. ezt a bevételi oldalon némileg ellensúlyozza a hízott libamáj.

A Tranzit Csoport három cégből tevődik össze. A Tranzitkeré a mezőgazdaság, az állattenyésztés, a nevelés, a keltetés és a takarmánykeverés. A Tranzit Food fela­data az elsődleges feldolgozás és a kereskedelem, míg a Marneval a kényelmi termékeket állítja elő. Idén megtörtént az első tranzakció Romániában, megvásároltak egy gyárat, ahol ugyancsak panírozott termékeket készítenek. A Tranzit Csoportnál jelenleg 1800 embert foglalkoztatnak, így dolgoznak fel évente 1,5 millió libát és 10 millió kacsát. A víziszárnyasok közül – terveik szerint – a liba nem lesz veszteséges 2024-ben, ez a kacsánál sajnos nem mondható el. Talpon tudnak maradni, ami a megelőző évek gazdálkodásának és racionális döntéseinek köszönhető.