A Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Szövetsége galamb-, baromfi-, nyúl- és díszmadár-kiállítást rendez 2025. február 21-23. között Cegléden, a LIVING SPORT Szabadidő Csarnokban és a Török János Református Oktatási Központban.

A nagyközönség számára szombat-vasárnap lesz nyitva a kiállítás, ám a szakmai program a csütörtöki beszállítással és a pénteki bírálattal kezdődik.
A Nemzeti Kiállításon Magyar Mester címért is lehet indulni. Ehhez egy fajtából legalább 10 egyed „kollekcióban nevezése” esetén, fajtánként a legmagasabb összpontszámú kollekció tenyésztője Magyar Mester címet ér el. Egy kollekciót 4 saját tenyésztésű, azonos fajtájú, színű és rajzú egyedből álló vegyes ivarú csoport alkot. A minimum összpontszám galamb, baromfi és víziszárnyas esetén: 380 pont, díszmadárnál: 360 pont, nyúl esetében: 386 pont.
A nevezéshez nem feltétlenül szükséges az MGKSZ-tagság, ám a nevezési díj szövetségi tagoknak alacsonyabb, ifjúsági nevező esetén pedig a részvétel a tagoknak ingyenes.

Az állatokat csak 2 napnál (48 óránál) nem régebbi állatorvosi bizonyítvánnyal és állattartói nyilatkozattal fogadják, amit a beszállításkor és a ketrecbe helyezés előtt ellenőrizni fognak.
A kiállításon madárinfluenza korlátozásokkal érintett területek kiállítói nem vehetnek részt, nekik a nevezési díjat visszatérítik.
A jelentkezés menetéről, a nevezési díjakról és egyéb tudnivalókról az MGKSZ honlapján tájékozódhatnak, illetve a nevezési lap is innen tölthető le.