Szakma és szórakozás
„A lényeg, a tréfás könnyedség, a vidámság. Látni kell, hogy az emberek, akik a szakmával foglalkoznak, nap mint nap görnyednek, reggeltől késő estig dolgoznak, hogy megfelelő szőlőt szüretelhessenek. Amikor a szőlő bekerül a feldolgozóba, kezdődnek a pincemunkák.
Ehhez járulnak a tradíciók, a hagyományok, az ünnepi pillanatok, hogy találkozzanak, együtt legyenek, és boraikat bemutatva emlékezzenek a munkával telt napokra”- magyarázta, s mindjárt hozzátette: Hallelúja, dülöngéljünk! Ma mintegy 60-70 borpüspököt tartanak nyilván, s egy híján mind horvát. Időről-időre meghatározzák, hogy melyik településen lesz a központi program, és azok a ministránsok, akik az előző években megfelelő munkát végeztek, eggyel feljebb léphetnek, azaz püspökké avatják őket.
Közelebb vinni az emberekhez a bort
Elsődleges feladatuknak tekintik, hogy közelebb vigyék az emberekhez a bort, a borban rejlő szakralitást. Mindezt nem túlspiritualizálva, egyszerűen megfogalmazva, és megszerkesztve celebrálják a „bormisét”, belecsempészve a vidámságot, a jókedvet, hogy jövőre is kedve legyen a gazdának szőlővel foglalkozni, és kiváló bort készíteni. Így Szent Márton napján megjelennek a borpüspökök, a mustot megkeresztelik, amit utána már bornak lehet nevezni.
S, hogy ennek Magyarországon milyen megjelenési lehetőségei vannak? „Ezzel kapcsolatban egy kicsit türelmetlen vagyok, de azt mondták a horvát barátaim, hogy legyek nyugodt, annak is eljön az ideje. Az a környezet, ahol élsz, kíváncsi lesz és igényli, akkor majd odaállsz és csinálod”- hívta fel a figyelmet, hogy Horvátországban évről évre szerveznek találkozót a püspököknek, akik Csurgón is jártak. Ez is mutatja, milyen komoly és összetartó a csapat, akik jól érzik magukat együtt, és nem csak a borpüspökök, hanem megfelelő alkalmakkor azok családjai, feleségek, gyerekek szintén részt vesznek a közös programokon. Nem csak arra szorítkozik, hogy Szent Márton napjától az év végéig tartó másfél hónapban végzik a feladataikat, a püspökség mint egy nagy család működik.
„Feltett célom és feladatom, hogy az idei évben a horvátországi püspököket elhozzam Szombathelyre. Nem muszáj éppen Szent Márton napján, lehet nyáron vagy ősszel, de oda kell menni, ahol Szent Márton születésének a helyét gondolják és tisztelik. Érdekes lenne, ha meg tudna jelenni 50-60 borpüspök”- mesélte, hogy 2023 őszén, a szatymazi borversenyt követően egy jó hangulatú misét vezényelt le, ahol a két ministráns személyében Erdély és Felvidék is képviselve volt. Bár hazánkban ennek hagyományai még ne alakultak ki, mégis szívesen elmegy oda, ahol borról van szó.