
Megháromszorozódott a gáz ára, miért vásárolunk mégis orosz műtrágyát? – teszi fel a kérdést a német agrarheute.com szakportál szerzője egy frissen megjelent cikkben, amelyben – az agrár-háttéripari szövetség, az Industrieverband Agrar (IVA) adataira támaszkodva – azt járja körül, hogy az Oroszország elleni szankciók keretében leállított gázimport ellenére továbbra is érkezik orosz gáz Németországba, csak „műtrágyává feldolgozott” formában. Piaci részesedés pedig nem is kevés, 20 százalék, olvasható a cikkben.
A nitrogéntrágya ötöde orosz
A német műtrágya már szinte megfizethetetlenül drága, erre visszavezethetően kénytelenek bezárni a németországi és más uniós üzemek. Ugyanakkor ezek az országok továbbra is nagy mennyiségű műtrágyát importálnak Oroszországból.
– idézi a cikk Marco Fleischmannt, az ismert műtrágyagyártó Yara képviselőjét. A szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben az összes európai gyártó szenved a versenyképességének fenntartásán, és nem mindig járnak sikerrel – ahogy már elhangzott, az EU-ban már zárnak be a műtrágyagyárak –, addig az Oroszországból érkező műtrágyaexport a négyszeresére nőtt az Ukrajna elleni háború kezdetekori állapothoz képest.
„Jelenleg a Németországban felhasznált nitrogénműtrágya 20 százaléka Oroszországból származik” – adott hangot kritikájának Fleischmann. Úgy fogalmazott, hogy „miközben az oroszországi gázcsapot elzárták, a gázt továbbra is importálja az ország, csak éppen műtrágya formájában, és az orosz 10 százalékos exportadóval megemelt áron”.
Dupla CO2-lábnyommal
További elgondolkodtató részlet, hogy az orosz műtrágyák szén-dioxid-lábnyoma kétszer akkora, mint az uniós termékeké, mutatott rá Marco Fleischmann.
A németországi agrár-háttéripari szövetség, az Industrieverband Agrar ezért arra szólítja fel a döntéshozókat, hogy tegyenek a hazai ágazat versenyképessége érdekében, például a megújuló energiák és a zöld hidrogén gyorsított elterjesztése révén. Ezek szerintük segítenének, hogy a német műtrágyaipar nemzetközileg versenyképes áron tudjon termelni. Ezenkívül lényeges lépésnek tartanák az ágazat mentesítését a gáztárolási illeték alól, valamint az orosz műtrágyák vámkötelessé tételét, olvastuk az agrarheute.com cikkében.