A mocsári nőszőfű Európa jelentős részén megtalálható, elterjedési területe keletre keskeny sávban egészen Szibériáig húzódik, azonban mindenütt ritka és többnyire védett, veszélyeztetett faj. Ennek ellenére a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listáján nem fenyegetett státuszt kapott. Ennek oka a nagy elterjedési terület, és helyenkénti tömeges volta. Magyarországon védett faj, eszmei értéke 10.000 Ft.
A nőszőfüvek híresek arról, hogy igen nehéz őket egymástól megkülönböztetni. Ezt tovább nehezíti a tény, hogy képesek hibridizálódni is egymással.

A legtöbb nőszőfű emellett inkább szárazabb élőhelyeken, gyepekben vagy erdőkben fordul elő. Ezzel szemben – ahogy a nevéből is sejteni lehetett –
A szárazodás miatt eltűnőben vannak, és ezzel a mocsári nőszőfű és a többi láprétekhez kötődő faj is visszaszorulóban van. Ezzel indokolták, hogy idén ezt a növényt választották az év vadvirágának, hiszen ezzel felhívhatják az emberek figyelmét az ilyen élőhelyek védelmére.
A faj számára otthont adó Homokhátságon, valamint további hegylábi és homokterületeinken azonban süllyed a talajvíz. A kiszáradással pedig eltűnnek ezek az élőhelyek. A mocsári nőszőfű példáján keresztül igyekeznek rávilágítani a szakemberek a vízmegtartás táji léptékű fontosságára – nem csak az élővilág, de saját magunk, az emberiség védelme érdekében is.

Fotó forrása: Kerti Kalendárium archív
Igyekeznek bevonni a szavazásban az embereket is, azonban az eddig évek tapasztalatai alapján a „laikus” szemlélők mindig a külcsín alapján szavaztak a három lehetséges jelölt egyikére. A kevésbé dekoratív virágú növényeink így hátrányba kerültek, még akkor is, ha ezek természetvédelmi jelentősége jóval nagyobb volt. Emiatt döntött úgy a Vadonlesők Közössége, hogy 2025-ben egy szakemberekből álló kuratórium döntsön az év vadvirágáról. Tájékoztatásuk szerint a jövőben azonban a két módszert váltogatni fogják, így a közönség sem érzi majd úgy, hogy kihagynák a döntési folyamatból.