A tárca közleménye szerint az élelmiszerárak kontroll alatt tartása közös érdek, ezért a kormány alacsony szinten tartja az inflációt, és ha kell, azonnal beavatkozik.

A tejek és tejtermékek olyan alapvető élelmiszerek, amelyek a családok vásárlásainak meghatározó részét képezik, így azok megfizethetősége kiemelten fontos.
A kormány ennek érdekében a kiskereskedők mellett a termelőket, feldolgozókat és kiskereskedőket tömörítő Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal is egyeztetett, valamint az online árfigyelő rendszer további tejtermékekkel való bővítését is kilátásba helyezte – jelezte az NGM.
Ezért a kormány a jövőben is határozottan fellép a megfizethető alapvető élelmiszerek, a megfizethető tej és tejtermékek biztosítása érdekében – hangsúlyozta a tárca.
A közleményben felidézték, hogy a kormány a családok védelme, az infláció tartósan alacsony szinten tartása, valamint a kiskereskedelmi verseny erősítése érdekében a 2023. július 1-jén létrehozott online árfigyelő rendszer segítségével folyamatosan figyelemmel kíséri az élelmiszerárakat.
a tejek 23, a vajak és vajkrémek 15,5, a tejfölök 14,5, a trappista sajt 12,2, illetve a túrók 9,8 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel korábban.

A tejek és tejtermékek áremelkedésének hátterében egyrészt nemzetközi tényezők állnak (a nyerstej árának emelkedése az aszály miatt megnövekvő takarmányárak és a tejhozamok csökkenése következtében), másrészt azonban kiskereskedelmi árrésemelkedés is azonosítható – közölte az NGM.
Az árak alakulásának vizsgálata során megállapítást nyert, hogy a saját márkás és a gyártói márkás tejek és tejtermékek között jelentős eltérések vannak a kiskereskedelmi árrés tekintetében.
– ismertette a tárca.
A kormány a magyar családok védelme érdekében a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a termelői, a kiskereskedelmi beszerzési és a fogyasztói élelmiszerárak alakulására, és ha kell, beavatkozik.
A kormány a megfizethető élelmiszerárak biztosítása érdekében a halak, kávé, tea, rizs, marhahús, sertéskolbászok, zsemle, édességek, kakaópor és számos egyéb termékkategória mellett további tejtermékek (például tejszín) beépítésével bővítheti az online árfigyelő rendszert – hangsúlyozták a közleményben.
