0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Lótartás: tükröm, tükröm…

Amikor az állatok viselkedését kutatják, gyakran használnak tükröket tudományos céllal, hogy megfigyeljék az adott állatfaj viszonyát a tükörképével.

A lovak esetében a mai napig nem tisztázott, hogy vajon felismerik-e magukat a tükörben. A tükörre adott reakciójuk pedig nagyon különböző lehet.

Felismerik magukat vagy sem?

Az egyik legérdekesebb kérdés, hogy felismerik-e magukat a tükörben. A tudományos közösségben nagy viták folynak arról, hogy bizonyos állatfajok, például delfinek, majmok és elefántok, képesek-e öntudatra, és felismerik-e magukat a tükörben.

A majmokkal végzett kísérletek már bizonyították, hogy a majom képes magát felismerni. Ezzel szemben a lovak esetében kevésbé egyértelmű a helyzet.

Egyes tanulmányok szerint a lovak nem képesek erre, míg más kutatások azt sugallják, hogy bizonyos helyzetekben képesek lehetnek rá. Például egy kísérlet során a lovak pofájára különböző jeleket festették és megfigyelték, hogyan reagálnak a tükörképükre. Ez a kísérlet a csimpánzoknál egyértelmű eredményt hozott, a majom az arcához nyúlt, ahol a festék volt. A lovakkal végzett kísérlet nem hozott százszázalékos sikert, csak feltételezni lehet, hogy egyes lovak tudják, a tükörben látott kép nem egy másik ló.

Szociális interakciók és viselkedés

A lovak szociális állatok, a természetben ménesben élnek, sajátos módon igen élénken kommunikálnak egymással. A tükrök használata lehetőséget nyújthat a lovak szociális viselkedésének tanulmányozására is. Például a tükör segítségével megfigyelhetjük, hogyan reagál egy ló, amikor egy másik ló képével találkozik. Ezek az interakciók fontos információkat szolgáltathatnak a lovak kommunikációjáról, rangsoráról és társas kapcsolatairól.

Érdekes megfigyelni, hogy a lovak gyakran úgy viselkednek a tükörképpel szemben, mintha egy valódi lóval találkoznának, például közelednek hozzá, szimatolják, vagy próbálnak kommunikálni vele.

Ez a viselkedés azt mutatja, hogy a tükörképek jelentős hatással lehetnek a lovak szociális viselkedésére. Néhány ló, főleg a mének, hajlamosak agresszívan reagálni a tükörben látott lóra, vetélytársként tekintenek rá, nem tudatosul bennük, hogy a „másik ló” az valójában önmaguk.

ló sérülés és rehabilitáció
Fotó: Somogyvári Anett

Tükör a mindennapokban

Gyakran látni lovaspályák szélén elhelyezett óriási méretű tükröket. Ezeknek az a feladatuk, hogy a lovas a segítségükkel láthassa magát kívülről, ellenőrizze az ülését és a lova állapotát. Az olyan lónak, amely még nem találkozott ilyesmivel, először az állatot kézen vezetve kell megmutatni a tükröt, hogy gyorsan tudjunk reagálni az esetleges nemkívánatos reakciókra. Néhány ló, ahogy már említettem, meglehetősen agresszívan viszonyulhat a tükörképére, ami figyelmetlenség esetén nagyon balesetveszélyes lehet. A ló egy pillanat alatt megtámadhatja a tükröt, ami súlyos sérülésekhez vezethet.

Ha lovunk már megbarátkozott a tükörképével, nem fél tőle, nem támadja, akkor egy tükör nagy segítséget tud nyújtani az edzéseken.

Sőt, ha egyedül edzünk például a fedelesben, lovunk távol van a többiektől, ami szorongást válthat ki belőle, ezen is segíthet a tükör, hiszen azt gondolhatja, nincs egyedül.  Néhány ló kifejezetten érdeklődően viszonyul a tükörhöz, számukra unaloműzőnek akár a boxba is el lehet helyezni egy speciálisan erre a célra gyártott, nem üvegből készült tükröződő felületet.

Szeparációs szorongás

A szeparációs szorongás, szitálás, karórágás, a sztereotip viselkedések az istállóban sajnos gyakori velejárója az istállózott tartásmódnak. Legfőképp olyan lovaknál alakul ki, amelyek csak rövid időt töltenek a szabadban, vagy egymás társaságában, életük nagy részét a boxban töltik. A Lincolni Egyetem kutatói évek óta vizsgálják, hogyan lehetne javítani az istállózott lovak életkörülményein. Az egyetem egy éven át tartó kutatási projektet végzett, azt vizsgálva, vajon a tükrök segíthetnek-e csökkenteni a szeparációs szorongást. A kutatás bebizonyította, hogy megfelelő használat esetén sok lónak óriási haszna származhat ebből az egyszerű megoldásból.

lóvásárlás állatorvos
Fotó: Somogyvári Anett
Fontos, hogy a tükör a megfelelő helyre kerüljön, így a ló eldöntheti, hogy nézi-e a tükörképét vagy sem.

Fényvisszaverő felület elhelyezése az istálló falának teljes hosszában nem javasolt, mivel a ló nem tudja elkerülni a visszaverődést, és emiatt még stresszesebbé válhat. A tükröt nem szabad úgy elhelyezni, hogy a ló közelről lássa magát benne evés közben közben – különösen az abraktakarmány esetén –, mivel ez agressziót és védelmező magatartást okozhat benne. A tükör nagyon hasznos lehet olyan lovak esetében, amelyek az istálló előtt hosszú időt töltöttek karámban, vagy legelőn több ló társaságában, és izgatottá válnak az istállóban, vagy olyan ló esetén, amelyik ideges lesz, ha a boksz-szomszédját elviszik mellőle. Megfigyelték azt is, hogy a sárláskor ideges kancák sokkal nyugodtabbak lettek, ahogy beszerelték hozzájuk a tükröt. A hosszú időre boxpihenőre ítélt lovaknak is hasznos segítség lehet az unaloműzésben a tükör, amely csökkenti a stresszt és leköti a ló figyelmét, valamint az olyanokat is kiegyensúlyozottabbá teszi, amelyek egyáltalán nem érintkezhetnek más lovakkal.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: