Ezzel egyidőben egyre többen gondolkodnak azon, hogy lovat vesznek csemetéjüknek. Nem árt azonban tisztában lenni azzal mit is jelent a lovaglás, lótartás.

Legyenek meg az alapok
Gombamód szaporodnak a lovardák, szinte már nincs is olyan település, ahol ne lenne lehetőség a lovaglásra.
Az alapok elsajátításához szükség van a futószáras képzésre, az olyan helyet, ahol ezt kihagyják, messzire kerüljük el! Ha megvan már a kiválasztott lovarda és a gyermek beleszeretett a lovakba, eljöhet a pillanat, amikor saját lovat szeretne. A lótartás – még, ha bértartásban is van a ló – rengeteg időt és pénzt kíván. Miután saját lovunk lesz, nem elegendő csak heti egy-két alkalommal lovagolni, a ló mindennapos mozgást igényel. Miután megvettük a lovat és a hozzá való felszerelést, még nagyon sok költségünk lesz, amit akár havi rendszerességgel állnunk kell a bértartás költsége felett is. Ezek közül az egyik legfontosabb a kovács, illetve az állatorvosi költségek, ezek közé tartoznak pl. az oltások, féreghajtás, fogreszelés, a takarmánykiegészítőkről, esetleg tápokról nem is beszélve. Rendelkezni kell némi anyagi tartalékkal is, ugyanis, ha a ló megbetegszik, vagy ne adj’ Isten kólikaműtétre lesz szükség, akkor a költségeink akár elérhetik a milliós tételt is. Van egy régi mondás, ami úgy szól, hogy „a ló nem szereti a szegényszagot”. Ez kicsit durván hangzik, de sajnos igaz.
Hogyan válasszunk lovat?
Ha az anyagi háttér megvan, akkor is érdemes várni a lóvásárlással, hiszen a gyerekek hamar meggondolhatják magukat és akkor nagy bajban leszünk, hirtelen mit csinálunk a lóval. Lóvásárlás előtt, jó, ha van a gyereknek megfelelő alapja, stabilan ül mindhárom jármódban, ismereteit bővítette a lovakkal, lótartással kapcsolatban és mindenképp legyen edzője, aki segíti őt a saját lóval való munkában. Kérjük ki szakember véleményét, mielőtt lovat veszünk, hiszen nem mindegy, milyen célra szeretnénk használni, sport, vagy csak szabadidő. Egy biztos, mindkét esetben csakis egészséges egyedet válasszunk, a vásárlás előtt végeztessünk el a lovon állatorvosi adásvételi vizsgálatot. Így sok bosszúságtól, csalódástól megkímélhetjük magunkat. Az sem mindegy, hogy passzol-e a gyerekhez az adott ló.
Fontos, hogy vásárlás előtt, amennyiben lehetséges, többször is próbálja ki gyermekünk a lovat, mielőtt megvennénk.

Gyerekeknek ne vegyünk fiatal, tapasztalatlan lovat, hiszen még a gyerek is tanulja a lovaglást, olyan lóra van szüksége, aki segíti őt ebben. Ha sportlóról van szó, akkor legyen már mögötte versenytapasztalat, nézzünk utána a karrierjének, hogyan teljesített, mennyire volt megbízható előző gazdájánál. Bár a bértartás drágább, mégis azt javaslom, hogy először egy jó lovardában tartsuk a lovat, rengeteg időt és gondot spórolhatunk meg vele. Ha már tapasztaltabb lótartóvá váltunk, akkor lehet elgondolkozni az otthoni tartáson, de ne feledjük, onnantól kezdve tényleg nem sok szabadidőnk marad!
Felkészülés a ló fogadására
Minden rendben, egészséges a ló, biztonságos a gyerek számára, úgy néz ki, jól össze is illenek.
Vásároljuk meg a legalapvetőbb dolgokat, pl. lóápoláshoz felszerelés, kantár, kötőfék, vezetőszár, futószár, lábvédők, nyeregalátétek, megfelelő méretű lótakarók, stb. Szándékosan nem írtam a nyerget, mert azt célszerű akkor kiválasztani, ha már megérkezett a ló, hiszen nagyon fontos, hogy olyan nyerget válasszunk, amely jól illeszkedik a hátára, ugyanis nem csak a lovashoz kell passzolnia! Olyan szállítsa a lovat, aki ért hozzá, a lószállítás szakértelmet igényel! A lovardában legyen előkészítve a helye, ne akkor kelljen kapkodni, amikor már megérkezett a lószállító. A boxban mindenképpen legyen széna, ez segít a lónak hamarabb megnyugodni.
Összegzés
A lótartás különösen felelősségteljes feladat, csak az vágjon bele, aki valóban komolyan gondolja. Mindig kérjük ki szakemberek véleményét, soha ne döntsünk egyedül. Rengeteg tényező van még, amit figyelembe kell vennünk lóvásárlás előtt, az imént felsoroltakban csak néhány lényeges tudnivalót ismertettem. Ne feledjük, a saját ló kincs, de egyben rendkívül felelősségteljes feladat is!