Az anyanevelés módja

Az anyanevelés témakörét feldolgozó szakirodalom gazdag, ezért nem térek ki minden egyes anyanevelési módszerre, csak azt osztom meg, amelyik számomra a legszimpatikusabb, és amelynek a hazai szakirodalma a leghiányosabb. Azért használom a legszimpatikusabb kifejezést és nem a legjobbat, mert véleményem szerint nem létezik egy minden egyébnél magasabb rendű módszer, amely kizárólagos esélyt biztosít a megfelelő minőségű anyák neveléséhez.

A méhcsaládban közismerten három impulzus válthatja ki az anyanevelési ösztön beindulását: a rajzás, az anyahiba vagy az anyavesztés. Rajzáskor rajbölcsőt húz a család, hibás, sérült, öreg vagy hanyatló teljesítményű anya esetén váltóbölcsőt húz, anyavesztés alkalmával pedig pótbölcsőt. A különböző anyanevelési eljárások ezeknek az impulzusoknak a kiváltásán alapulnak. A starter családban vagy az anyátlan dajkában a pótbölcsőépítési ösztön működik, az anyás dajkában pedig a kaptár anyás részétől távolabb, a csökkent anyaferomonszint okán, a váltóbölcsőépítési ösztön indul be. A család kellő népessége esetén a rajbölcsőépítési ösztön is szerepet játszhat az anyanevelés során.

A módszert alkalmazza MICHAEL PALMER amerikai méhész is, némileg módosítva az eljárást. Saját körülményeimhez igazítva magam is ezt a módszert vettem át.

A módszer kezdő lépése, hogy kiválasztunk egy anyás családot az állományból, amely az adott időszaknak megfelelően népes, fészkében pedig 8-9 (Dadant) keretnyi, minden korú fiasítással rendelkezik. Ez a család ekkor egy fészekfiókot és egy félkeretes mézteret foglal el, a két kaptárelem között pedig anyarács található. Erre a méztérre helyezünk egy újabb fészekfiókot, amelyet az állomány egyéb családjaiból böngészett fiasításos keretekkel, illetve mézes-virágporos keretekkel töltünk meg. Ezeket a kereteket a rajta ülő néppel együtt vegyük el és rakjuk a fiókba. Attól függően, hogy milyen kiterjedtségű fiasítás található a hozzáadott lépekben, 6-8 olyan kerettel számoljunk, amelyek legyenek jórészt fedett fiasításosak, de az sem gond, ha nyitott fiasítás vagy akár pete is található bennük, sőt véleményem szerint abból a szempontból előnyös is, ha így történik, hogy így az egész dajkáltatási folyamat során kelnek a fiatal méhek, és a lehető legkésőbb kel ki a fiók összes fiasítása. Természetes hordás hiányában mérsékelt és rendszeres serkentéssel alapozzuk meg a dajkacsalád jó álcaelfogadási készségét az álcázás napjáig.

Az ezt követő tizedik nap délelőttjén felkészítjük a dajkacsaládot a délutáni álcázásra. A felkészítés több lépésből áll, amelyek a következők:

• Először is, a kaptárt elemeire szedve, az anyarács alatti anyás fészket egy új kaptáraljra helyezve és új tetővel fedve rakjuk a kaptár eredeti pozíciójához képest elfordított röpnyílással néhány méterrel hátrébb.
• Az eredeti kaptáraljra kerüljön az eddig az anyarács felett elhelyezkedő méztér, arra pedig a böngészett fias keretekkel teli fészekfiók. Ebbe az egységbe fogunk álcázni.
• Figyelmesen bölcsőzzük le az anyátlan egység fias kereteit, mert a felső fiókban csökkent anyaferomonszint miatt a dolgozók valószínűsíthetően pótbölcsőket húzhattak a nyitott fiasításra.
• Az anyabölcsőalapokkal ellátott tenyészléceket tartó tenyészkeretet helyezzük a mostantól anyátlan egységnek a közepére, hogy a méhek tisztogathassák őket az álcázásig.
• Ezután helyezzünk a tenyészkeret mellé egy virágporos keretet.
• Végül pedig keressük meg az anyát a félrerakott anyás fészekben, és rakjuk biztos helyre, majd a fészek 2-3 nyitott fiasításos lépjeiről söpörjük vagy rázzuk a rajtuk ülő méheket az anyátlan egységbe, vagy kedvező időjárás esetén a kaptár kijárója elé, ahonnan aztán be tudnak mászni a kaptárba (lásd lenti kép).