0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 19.

Szikár, és nehéz helyzetekben jól teljesít: mára már saját borait készíti

Rácz Erika Tokaj-Hegyaljáról indult, a munkája révén rengeteget utazott és közben nemcsak a világot, de a borokat is megismerte. Tíz évvel ezelőtt visszatért, hogy Erdőbényén elkészítse a sajátját is.

A pályája nem borászként indult. Komlóskán született, és mint sokaknak Tokaj-Hegyalján, a szüleinek is volt szőlője és készítettek bort, de mindez később vált meghatározóvá az életében. Kamaszkorában eszébe sem jutott, hogy ezzel foglalkozzon, jogász és közgazdász lett, egy világcég munkatársaként sokat utazott, évekig élt külföldön, eközben fokozatosan merült el a borok világába. Egyre biztosabb kézzel választott borokat, egyre többet tudott a borvidékekről, a kulturális hátterükről. És ha már szenvedélyévé vált, úgy gondolta, tovább mélyíti az ismereteit és beiratkozott egy borásztanfolyamra. Sanzon

A tokaji évek mégsem múltak el nyomtalanul.

Egy közgazdász érzelmi döntése Sanzon

– Az idősödő szüleim nehezen birkóztak meg a szőlőműveléssel, ezért fokozatosan megváltak a területekről. Amikor az utolsó fél hektár eladásáról kellett dönteni, akkor hirtelen nemet mondtam és vállaltam, hogy majd én gondozom az ültetvényt, meséli Erika, hogyan vált mégis borásszá.

Ezzel a lépéssel közgazdász létére érzelmi döntést hozott. Azt mondja, nem végzett számításokat, nem készített üzleti tervet, nem tervezett meg semmit előre, egyszerűen belevágott. Mi is, mint sokan mások korábban, feltettük a kérdést, hogyan lehetett ez?

– Mindenkinek van egy nem racionális énje, akkor bennem ez kerekedett felül. Tokaj-Hegyalján nőttem fel, a szőlő és a bor az identitásom része, és amikor az utolsó fél hektár sorsáról kellett dönteni, nem tudtam elengedni.

Az első szüret sem könnyítette meg a helyzetet, 2014-ben volt, legendásan pocsék évjárat, de nem veszítette el a hitét, tervezte a folytatást. Erdőbényén vásárolt egy házat és megkezdte a borászat kialakítását. Hamar rájött, hogy a fél hektár az a mennyiség, ami hobbinak sok, üzletnek viszont kevés, és ha már belevágott, akkor legyen értelme és csinálja jól. Ezért további területeket vásárolt, jelenleg négyhektáros a kis birtoka, és 6000-7000 palack bort készít évente a Sanzon Tokaj nevű borászatban.

Az első években egy borász segítségével készültek a borok, akitől sok tudást és tapasztalatot szerzett, közben képezte magát, mert a saját szőlőjéből mindenképpen ő maga szerette volna a saját borait elkészíteni.

– Az alkotás érdekel, én tudom, hogy milyenek a dűlők, hogy én mit látok benne és az ott termett szőlőből mit szeretnék kihozni, így lehetek én is benne azokban a palackokban, amit meg szeretnék mutatni az embereknek.

A visszajelzések azt mutatták, hogy jó úton jár, sokaknak tetszik, ízlik a végeredmény.

A borok többnyire éttermekben, szállodákban találtak gazdára, ezt a felfelé ívelő folyamatot törte meg a Covid-járvány, amikor egy csapásra megszűnt az értékesítési lehetőség.

A következő feladat az új piacok felkutatása volt. Végül olyan külföldi országokban lettek sikeresek a Sanzon Tokaj borok, ahol egyébként is nagyon sok jó bor készül. Erika is meglepődött, hogy Ausztriában, Németországban vagy Franciaországban érdeklődnek iránta.

Apropó, hogyan lett Sanzon a borászat neve?

– Sokat gondolkodtam a névválasztáson, hogy viselje-e a nevemet, amit sok borász követ, de Rácz felirattal nem nagyon tudtam elképzelni a palackokat. Már tervezték a címkéket, döntenem kellett, és éppen francia sanzonokat hallgattam, amit imádok, így azt gondoltam, legyen akkor Sanzon. Ez külföldön is értelmezhető.

Forrás: Kertbarát Magazin

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: