A koevolúció rövid története miatt a gazda-parazita kapcsolat az A. mellifera és a V. destructor között kiegyensúlyozatlan, a mézelőméhek egyed-, család- és állományszinten szenvednek fertőzöttséget.
Számos védekezési megoldást fejlesztettek ki a Varroa okozta méhcsalád- és termelési veszteségek kezelésére, de az atka, illetve más biotikus és abiotikus tényezők kombinációja által okozott teher tovább növekszik, gyengítve a méhészeti ágazatot. Ebben az összefoglaló áttekintésben kiemelném az elmúlt évtizedben a V. destructor biológiájának megismerésében elért főbb előrelépéseket, és azoknak a mézelőméh, az A. mellifera egészségére gyakorolt hatását. Említést teszek néhány, az atka elleni küzdelemben kínálkozó új, ígéretes védekezési módszer lehetőségéről, amelyek a korábban említett, integrált stratégiában kaphatnak helyet a jövőben.
A Varroa destructort az 1980-as évek óta alapos vizsgálatoknak vetették alá, miután az atkát behurcolták Európába, és a fertőzöttség elérte az A. mellifera méhállományokat.
2020 elején már csak Ausztrália, néhány afrikai ország és néhány sziget nem számolt be a Varroa jelenlétéről az A. mellifera-állományokban. Az atkáról szóló kiterjedt szakirodalom ellenére biológiája és a méhre mint gazdaszervezetre gyakorolt hatása részben ismeretlen. A tudományos közösség emellett számos erőfeszítést tett az A. mellifera-családokban az atka elleni halálos védekezési módszerek kifejlesztésére és validálására. Az áttekintés tehát a V. destructor biológiájáról, az atka patogén hatásairól és az atka elleni küzdelem ígéretes megoldásairól az utóbbi évtizedben megjelent, meglehetősen nagy szakirodalom által feltárt főbb megállapításokra hívja fel a figyelmet.
A foretikus szakasz csak a nőstény atkát érinti, amely a kifejlett méhet „szállítóvektorként” és táplálékforrásként használja. Ebben a szakaszban a méhek akaratlanul is részt vesznek a Varroa terjedésében a méhcsaládokon belül és azok között.
A szaporodási szakasz akkor kezdődik, amikor az atka behatol egy (5. stádiumú) méhálcát tartalmazó, lezáratlan sejtbe, hogy belepetézzen (1. ábra). Újabban elfogadott az az elmélet, hogy egy szűz atka megkezdheti a foretikus szakaszt. Ebben az esetben az atka behatol egy sejtbe, megtermékenyítetlen petét rak, és párosodik a saját hím utódaival. Ez a megállapítás megerősíti, hogy a nőstény Varroának nem kell párosodnia ahhoz, hogy petét rakjon, és így úgynevezett arrhenotokózus partenogenetikus szaporodási rendszere van.
Fotó: Gilles San Martin (https://idtools.org/bee_mite/ index.cfm?packageID=1&entityID=158)
Míg kezdetben azt hitték, hogy a Varroa a méhek hemolimfájával táplálkozik, addig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy az élősdi a mézelőméhek zsírtestével is táplálkozik. Az atka egész életen át tartó génkifejeződésének és fehérjekészletének elemzése segített megérteni a génexpressziót és a fehérjevariációkat az atka különböző életszakaszai során, és adatokat szolgáltatott az atka fiziológiájának további vizsgálatához.
