0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Jonaco: meggykonzervvel bajnokcsapat

A Jonaco Kft., a fehérgyarmati konzervgyár tömegtermékeket és konzerveket gyárt. Az üveges áruknál a klasszikus meggy, szilva és cseresznye adja a gyártási sort, ezek közül kiemelkedik a meggykonzerv-előállításuk.

Támogatja a helyi rendezvényeket

A cégcsoportnál a statisztikai létszám évente 120-130 fő. Viszont a konzervüzem idényjellegű működése miatt 4 hónapon keresztül 200 embert alkalmaznak. Őket a környékből verbuválják, kiválasztva a munkára alkalmas jelentkezőket. Az elmúlt 2-3 évben annyit változott a dolog, hogy a foglalkoztatotti igény 70 százalékát tudják hazai munkavállalókkal kielégíteni, a 30 százalékuk vendégmunkásként érkezik, döntő részben a Kárpátaljáról. Az elmúlt öt évben elég változó eredménnyel zárt a cégcsoport. A piac stabilizálódott, ez önmagában kedvező jelenség. Kiugróan nagy nyereségre nem tudtak egyetlen évben sem szert tenni, viszont az is igaz, hogy némi vagyongyarapodást sikerült felmutatniuk.

A konzervgyár évente 40-60 millió forint iparűzési adót fizet, cégcsoporti szinten ez az összeg eléri a 100 millió forintot. Ezenkívül képesek támogatni a térségben a látványsportokat és településeken szervezett rendezvényeket.

Jótékonykodásra a saját termékükből ugyanúgy juttatnak, mint készpénzt.

Újabb dióültetvényt telepítenek

Most futó élelmiszeripari pályázatuknak része az öntözéses termesztés is, valamint a saját szennyvíztisztító megépítése. A teljes pályázati költségvetés 1,8 milliárd forintot tesz ki, ebből 600 millió forint a saját erő, a támogatás pedig 1 milliárd 50 millió forintra rúg. Ebben benne szerepel egy 200 kilowattos napelemfejlesztés is, azonkívül költenek a technológia fejlesztésére és az automatizációra is. Szerencsések abban a tekintetben, hogy a technológiai vizet saját kútjaikból nyerik. A Tranzit-Dió üzemükben, Jánkmajtison 200 hektár termődió-ültetvény hozamát dolgozzák fel, ez a teljes kapacitásnak a 70-80 százalékát teszi ki. Erőteljesen odafigyelnek, hogy a legkorszerűbb fajtákat telepítsék, korábban a Milotai 10 és az Alsószentiváni 117 fajtákat ültették, az újabb telepítéseknél pedig olyanokat választottak, amelyek a meglévőknél bőtermőbbek és hamarabb fordulnak termőre.

Ezért az új telepítéseknél favoritnak számítanak a Milotai bőtermő, a Milotai kései és a Lara fajták, az utóbbit Kaliforniából hozták be Szatmárba.

Évente 300-400 tonna nyers diót dolgoznak fel, bár korábban ez ennél több is volt. Elsősorban a hazai piaci lehetőségek szerint döntenek, az értékesítésben meghatározó a szárazdió-eladás, ebből 300 tonnát hoznak forgalomba évről évre. Mosás, szárítás, válogatás után, de még november 20. előtt nagy tételben szállítanak diót Szaúd-Arábiába, Dubaiba, Németországba, Olaszországba, Ausztriába és Szlovákiába. A piacukra jellemző, hogy főként a karácsony előtti időszakra koncentrálnak, húsvétra, amikor inkább a dióbél keresett, már nem nagyon marad eladható termékük.

A kertészet fejlesztése keretében már korábban megkezdték a meggy és a szilva telepítését, 125 hektárra támogatást is nyertek. Ezt követően 3 évvel ezelőtt újabb 70 hektárt telepítettek ebből a két gyümölcsfajból, s a legújabb elképzelésük szerint még 100 hektáron ültetnek meggyet és szilvát. Ez már elég nagy terület lesz ahhoz, hogy a nyersanyagigényt saját termesztésükből az általuk elvárt megbízhatósági szintre emeljék. Hozzátartozik a tényekhez, hogy az új telepítések nem a régebbi felvásárlásokat hivatottak helyettesíteni, hanem többlettermésre számítanak általuk.

A hűtőházuk és a diófeldolgozó üzemük Jánkmajtison található, s azzal számolnak, hogy annak a 20-30 kilométeres körzetén belül megerősítik a saját termelést és koncentrálnak az integrált partnerektől történő felvásárlásra.
Ajánljuk még:
Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magyar Mezőgazdaság

Magazin ajánló: