0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 7.

Csirkében idehaza egyedülállóak, most megcélozták a világligát

Az elmúlt évben többször is megosztotta velem elképzeléseit idősebb Bárány László, a Master Good Kft. alapítója és mind máig aktív irányítója, és a 2025-ös évnek is bátor elképzelésekkel vágnak neki.

Brojlercsirkében idehaza egyedülállóak. A magyarországi termelésnek kis híján a felét ez a cég adja, s ha valóra válnak a legújabb fejlesztési elképzeléseik, a termelésüket megkétszerezik, amivel elérhetik a kétharmados részarányt. A covid alatt a túlélésért szurkoltak, majd a pandémia után – hála a tisztességes vevői körnek – sikerült anyagilag is megerősödniük. Az elmúlt évben többször is megosztotta velem elképzeléseit idősebb Bárány László, a Master Good Kft. alapítója és mind máig aktív irányítója, és a 2025-ös évnek is bátor elképzelésekkel vágnak neki.

Master Good
Fotó: MMG archív

Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a vívódások és tervek újabb fölvetéseket hoznak a felszínre. Az idei évre is fejlesztéseket terveznek, mondhatni, minden áron, s ennek megvan a magyarázata. Abból indul ki a Bárány család, hogy aki az elmúlt évben csirkével foglalkozott, az nem csalódott. Ez egyaránt igaz a baromfi-termékpálya valamennyi szegmensére.

Természetesen ez az állítás megállja a helyét a Master Good Kft. és a Baromfi-Coop Kft. esetében is, amely két vállalkozás a Bárány család tulajdona, és erős szimbiózisban működnek.

Termékcsoportok

Jelenleg ez a cég dolgozza fel a Magyarországon levágott csirke 49 százalékát, a fennmaradó 51 százalékon 22 hazai feldolgozóüzem osztozik. Azzal is tisztában vannak, hogy nemcsak ők, hanem mások is fognak fejleszteni a következő években. Viszont akkora mértékű felfutásra, évente 85 millió darabos többletteljesítményre senki sem képes vállalkozni. Azzal számolnak, hogy a rajtuk kívülálló baromfivállalkozások összes fejlesztése valahol a 30-40 millió közt fog megállni. A Master Good a fejlesztései után az árbevételének a megkétszerezését tűzte ki célul. A 2024-ből származó adatok alapján 305-310 milliárd forintos eredményt realizált az elmúlt esztendőben. Ehhez annyit kell még ismerni, hogy a cégcsoportnál 3500 dolgozót foglalkoztatnak.

Üzleti filozófiájuk részét képezi, hogy olyan termékcsoportokat fejlesszenek ki, amellyel a piaci részesedésüket a továbbfejlesztett termékek körében növelni tudják. Ezek a panírozott termékek, Sárváron pedig olyan virsli- és sonkatermékeket tudnak előállítani, amelyre Európa bármely piacán akad vevő. Azt pedig szinte mondani sem kell, hogy egy terméknek minél nagyobb a feldolgozottsági foka, annál jobb a jövedelemtermelő képessége.

hús, felvágott
Illusztráció: Freepik

Feltétlen említést érdemel a cégcsoportnál a melléktermékek feldolgozásának ügye és helyzete. Egyik sem fő termék, ugyanakkor a jövedelemtartalmuk számottevő. A csirketrágyából tavaly 21 ezer tonnát értékesítettek, s a fejlesztés lezárásakor ennek az üzemrésznek a feldolgozó kapacitása el fogja érni az évi 100 ezer tonnát. Most úgy látszik, hogy 2028-2029-re a jelenlegi termelésüket a háromszorosára fogják növelni. Annak már érezhető a piaci súlya, ott már nemcsak árbevételről beszélhetünk, hanem tetemes jövedelemről is. Fermentált csirketrágyát 5 országba exportálnak (Csehország, Szlovákia, Románia, Szerbia és Horvátország). Jelenleg ott tartanak, hogy nyílik a piac az osztrákok felé, mégpedig ennek a termékcsaládnak a bio változatára. Idén a második félévben elkészül náluk az új szalmapellet-gyár. Ennek az a célja, hogy ne csak a most létező 85 millió csirke alá tudjanak steril, hőkezelt almot tenni, hanem a következő 85 millió darabnak is.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: