Ahogy telt-múlt az idő, a látogatók számára már a háziállatok is „egzotikumot” jelentettek, s mind inkább nőtt az igény arra, hogy meg is érinthessék, meg is simogathassák őket. A budapesti állatkertben ezért 1996-ban létesült a Magyar parasztudvar, ahol meg lehetett már simogatni az állatokat. És mellette még nagyobb érdeklődésre tartott számot az kecskékkel, birkákkal, alpakákkal benépesített igazi állatsimogató. (Később mindkettő átköltözött az állatkert egy másik szegletébe.)
A vidéki állatkertek is sorra létesítették az állatsimogatókat, sőt, magánállatkertek fő attrakciói között is szerepelnek az állatsimogatók. Ez különösen annak tükrében mérvadó, hogy ma már közel félszáz kisebb-nagyobb állatbemutató van Magyarországon. Mellettük léteznek olyan állatsimogatók is, amelyek nem tartoznak egyetlen állatkerthez sem.
Gondos válogatás
Természetesen nem kerülhet minden háziállat az állatsimogatóba, nem csupán a fajtákat, hanem az egyedeket is gondosan ki kell választani.
Hasonlóképpen a nagy testű kecskék és birkák is gondozhatnak galibát. Róluk azt feltételezzük, hogy szelídek, és ez többnyire így is van, csakhogy a testi adottságaik sokszor olyanok, hogy véletlenül is fájdalmas sérülést okozhat. A Szentendrei Kisállatkertben például vélhetően ezért nem engedik be a látogatókat a kecskék közé. Azonban a közvetlen kontaktus mégsem marad el, ugyanis karámjukon afféle „ablakokat” alakítottak ki, ahol már kényelmesen koldulhatják a zoocsemegét. Emellett pedig úgy lehet őket megsimogatni, hogy véletlenül sem lökik fel a kisgyerekeket.
A legjobb, ha az állatsimogatóba kis testű kecskefajták és szelíd birkák kerülnek. Többnyire az alpaka sem okoz galibát. A szamárral már lehet probléma. A lóféléknek ugyan nincs szarvuk, ellenben a kérődzőktől eltérően a felső állkapcsukban is vannak metszőfogak, így meglehetősen nagyot tudnak harapni. Időnként nyulakkal színesítik az állatkertek a repertoárt, sőt, néhol tengerimalacot is lehet simogatni.
Gyakori takarítás
A karámot mindenképpen úgy kell kialakítani, hogy az könnyen takarítható legyen, mivel gyakran kell összesöpörni a trágyát – a látogatók mégsem gázolhatnak a „végtermékben!” A vízelvezetésre is ügyelni kell, eső után se legyen sár és hatalmas tócsák.
Az ilyen kövezést olykor azért kritizálják, mert attól tartanak, hogy „tönkremegy az állat lába” a kemény talaj miatt. Ám ez nem igaz, hiszen mind a kecskék, mind a juhok ősei sziklás területen élnek. A kőburkolat kétségkívül hideg lehet, így azt a részt, ahová az állatok a látogatók túlzott szeretgetése miatt visszavonulhatnak, természetesen nem szabad lekövezni. Fontos, hogy a kifutónak legyen egy olyan tágas része, ahol az állatok mindenféle zaklatás nélkül, nyugodtan kérődzhetnek, pihenhetnek.
Az állatsimogatót természetesen nem szabad őrzés nélkül hagyni, mivel még mindig vannak renitens látogatók. Egyik állatkertünkben például ezért kellett kiírni, hogy kérem, ne emeljék fel az állatokat! Komolyan kell venni azokat a táblákat, amelyek azt jelzik, hogy csak saját felelősségére lehet bemenni, illetve hogy bizonyos korig a gyermekek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhatnak a karámon belül. A higiéniára is ügyelni kell, ezért lehet mindenütt az állatsimogatók mellett csapot találni.
