Kapható agyagos gritt is, ami többi között agyaggal bevont kagylóhéjat, osztrigahéjat, mészkövet tartalmaz, hatására optimálisabbá válik az emésztés, javul a magok hasznosulása, valamint e terméknek szerepe van az erős csontozat és kemény tojáshéj kialakításában.
Kapható gritt virágcserépbe „csomagolva” is, ezt még egyszerűbb használni. A pékagyagok is jó hatású takarmánykiegészítők, főként a galambok ásványianyag-ellátását, -kiegészítését oldhatja meg ezzel a tenyésztő. Ma már ezeket receptúra alapján keverik ki, de nevük onnan ered, hogy korábban a hagyományos kemencék belső faláról kaparták le a pékek a lerakódásokat: ez a sós és lisztből származó gabonatartalommal kevert agyag volt az eredeti pékagyag, amit a galambok előszeretettel fogyasztottak.
Ragadozómadarak elleni védőfestés
Főleg postagalambok, röpgalambok és kijáró, „mezőző” madarak esetén lehet hasznos a szárnyak festése. Erre fejlesztették ki a védekező spray-t ragadozómadarak ellen. Ennek
A palackot előbb fel kell rázni, majd a szárnyra és a szárny alá kell fújni a festékből, ekkor akár sablon segítségével minták is felvihetők a jobb hatás érdekében. Kerülni kell, hogy festék a légutakba kerüljön. Egy 200 milliliteres palack körülbelül 50 galamb festésére szolgál, és maximum fél évig, illetve a következő vedlésig nyújt védelmet a ragadozómadarak ellen. Más állatokon is használható, akár jelölőként is. Hazánkban még kevésbé elterjedt, de Pakisztánban, Indiában, Sri Lankán és a Közel-Keleten már régóta használjak ezt a módszert a ragadozómadarak támadásának kivédésére.
A táplálékkiegészítő-kínálatban találunk kifejezetten vedlést segítő készítményeket, melyek olyan aminosavakat és vitaminokat tartalmaznak, melyek serkentik a tollképződést és javítják azok minőségét. Vannak immunerősítő készítmények is, ezek jó szolgálatot tesznek a dúc lakóinak.
Pótolják a só és az ásványi anyagok veszteségét, hidratálnak, így védenek a kiszáradás ellen, valamint növelik a teljesítményt. Az elektrolitot nemcsak verseny, hanem tenyész- és vedlési időszakban is érdemes használni.
Az eddig említett készítmények főleg a jó vitamin- és tápanyagellátást, valamint a betegségmegelőzést szolgálták. Azonban, ha felüti magát valami kórokozó vagy kártevő a dúcban, arra is rengeteg készítményt találunk. A trichomoniasis és a coccidiosis viszonylag gyakori, kórokozók okozta bélrendszeri megbetegedések, melyekre már gyors gyógyulást biztosító gyógyszerek állnak rendelkezésre. A külső élősködőkre is, ha a fürdetés nem jár kellő prevenciós hatással, gyors hatású szerek használhatók, akár olyan formában, hogy egy cseppet kell a galamb nyakán a bőrre helyezni. A véráramba kerülve a gyógyszer a külső és belső paraziták ellen is hatásos, ám emberi fogyasztásra szánt galambok esetén ez a kezelés nem alkalmazható.
Háztartási galambpatika
A galamboknak adható táplálékkiegészítők választéka itt nem áll meg, hiszen számos olyan egyszerű, a háztartásokban is megtalálható anyag van, amit adhatunk a galamboknak, és állategészségügyi szempontból javallottak. Vannak tenyésztők, akik az ivóvízbe almaecetet tesznek, vagy kihűtött kamillateát itatnak a madarakkal, de több más gyógynövény teája is szerepelhet a galambok itallapján. Vannak, akik a gyömbérre vagy a citromra esküsznek, ezekből tesznek az ivóvízbe, de akad tenyésztő, aki kefirt ad a vízhez, ám ez utóbbihoz hozzá kell szoktatni a galambokat, és maximum fél órán át lehet csak előttük.
Ebből a takarmányra tesznek, mely ezáltal ragacsossá válik, így különféle por alakú vitamin- és ásványianyag-kiegészítők „rátapasztására” is alkalmassá válik. A sörélesztő tartalmú készítmények pedig a galambok aminosav-ellátását segítik, javítják az állóképességet, étvágyat, emésztést, jót tesznek a tollazatnak és a csontszerkezetnek, mindamellett, hogy jelentős mennyiségű B-vitamint is tartalmaznak.
Nagy Z. Róbert