A tárca a méhészek helyzetére és igényeire tekintettel, a források átcsoportosításának köszönhetően minden formailag megfelelő és a szükséges követelményeket betartó gazdálkodó forráskérelmét támogatja a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének megőrzését célzó pályázatával.
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy

Fotó: 용한 배, Pixabay
Az intézkedéseket sorolva Nagy István hangsúlyozta, hazánk adómentessé tette a méhészeti tevékenységet, és az Európai Unióban először Magyarország vezetett be állatjóléti támogatást a méhészek számára. A felhívásra idén tavasszal összesen több mint 5 100 forráskérelem érkezett be a gazdálkodók részéről, amelyekben összesen több mint 510 ezer méhcsaládra igényeltek támogatást. A konstrukciónak köszönhetően
Az összes igény egy évre vetítve eléri az 5,8 milliárd forintot. Mivel ötéves időszakot ölel fel a kezdeményezés, így összesen 29,3 milliárd forinthoz juthatnak hozzá az ágazat szereplői – tette hozzá.
Ahhoz, hogy a méhtartási kedv fennmaradjon, a méhészeti tevékenységnek megfelelő, méltányos megélhetést kell nyújtania az érintettek számára, amiért az agrártárca mindet meg is fog tenni – emelte ki a miniszter.