Szóró, sózó

A szórón való vadászat megosztja a vadásztársadalmat, sokak által vitatott és több esetben lenézett vadászati módként tartják számon. Lényege, hogy egy jól megválasztott helyen a rendszeresen és folyamatosan „kiszórt” takarmánnyal a vadat odacsalogatjuk a közeli leshelyünkhöz. Miután a vad megtalálta, „felvette” a takarmányt, a folyamatos élelem reményében visszajár a szóróra, így a vadásznak nagyobb esélye van a vad elejtésére. De a szóró használata más célt is szolgálhat, alkalmazhatjuk vadmegfigyelésre, állományfelmérésre, a vadkárveszélyes területekről elvonó etetésként.

Sokan a szórók mellé sózót is kihelyeznek, aminek legfőbb célja a vad sóval való ellátása. A só takarmány-kiegészítő anyagként mikroelemek kijuttatására, esetleg gyógyszerezésre is felhasználható. A sózók létesítése a középkorig visszavezethető, és a legkorábbi tudatos vadgazdálkodási beavatkozásnak tekinthető. A só kijuttatásának leggyakoribb formája a tönksózó használata, amely egy kb. 20 centiméter átmérőjű, 50-80 centiméter magas farönkből készül. A rönköt felülről a kockasó nagyságának megfelelően kell kivágni, majd az üreg alján rézsútosan megfúrni. A csapadék miatt a lyukakon folyamatosan távozó sós levet a vad a rönk oldaláról lenyalja. A szórók, sózók kialakítása szintén a vad táplálékhoz jutását segíti elő.

Etetők, itatók, dagonyák

A nagyvadetetőket mindig olyan helyre kell telepíteni, ahol a vad nagyobb biztonságban érzi magát. Fontos a megfelelő méret, az őzeknek 5×10, a szarvasoknak 2×6 méteres etető kialakítása ajánlott. Az etetőkbe szálas- és szemestakarmány egyaránt szükséges. A szénarács alá kialakított vályú a lehulló szálastakarmány felfogására is alkalmas. Az adott vadászterületen kialakított etetők száma a terület nagyságától és a vadállomány-sűrűségtől függ, a 10-20 vad/etető arány a célravezető. Az apróvad számára (sok esetben apróvadfajtól eltérően) szintén fontos az etetők kialakítása, különösen a téli hónapokban, szűkös táplálék mellett hálálja meg a kihelyezett szemestakarmányt.

A dagonya – mint nedvességet tartalmazó hely – kialakítása szintén célszerű, különösen a gímszarvas és a vaddisznó preferálja. Dagonyát vízfolyások mellett ajánlott létesíteni úgy, hogy a víz útját farönkökkel és ezek elé hordott kövekkel elzárjuk. Ha a vad rendszeresen használja és kifekszi azt, úgy vízzáró réteg képződik a dagonya alján, ami a későbbiekben száraz időben is jól tartja majd a vizet. Az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) által meghirdetett Vadgazdálkodási Alap, amely a vadászatra jogosultaknak biztosított vadgazdálkodási célú fejlesztési források következő vadászati évre vonatkozó pályázati kiírásait tartalmazza, anyagi forrást teremt a vadászterület vízellátás javítását célzó fejlesztések megvalósításához és fenntartásához.

Ugyanis rohamosan változó világunkban nem tehetjük meg azt, hogy magukra hagyjuk Magyarország kiemelkedő minőségű természeti kincsét, a hazai vadat. Nem lehet a természet kizsákmányolása a cél, hiszen a vadászati kódexben is leírva vagyon, a vadat óvni, védeni, és bizony, etetni, a mai klimatikusa viszonyok mellett pedig itatni (!) kell, máskülönben a jövő vadászgenerációjának nem lesznek olyan vadászemlékei, -sikerei, mint amilyenek napjainkban, nem is beszélve elődeink vadászemlékeiről.