2014-ig voltak itt a háziállatok, amikor egy részüket átköltöztették az egykori Vidámpark területére.

„Élő skanzen”

A Veszprémi Állatkert területét a ’60-as évek közepén bővítették. A megnövelt terület lehetővé tette számos úttörő jelentőségű újítás bevezetését. Ilyen volt például egy élő skanzennek is nevezhető szabadtéri múzeum, amit 1965–67 között folyamatosan alakítottak ki. Itt éltek a magyar szürke marhák, amelyeknek egy Szolnok megyei, félig nyitott istállót építettek, karámfával körbekerítve.

A gulyát egy ősi magyar pásztorkutyafajta képviselője, egy komondor védte volna, ha lett volna kitől.

A cikta juhok számára szalmatetős bakonyi juhhodály másolata készült. S persze nem hiányozhattak a bakonyi ridegtartású sertések sem – pontosabban, mivel azok már kipusztultak, helyettük mangalicák kerültek a kertbe. A disznók számára úgynevezett tüskés karámot alakítottak ki, amely nem egyéb, mint egy tüskés ágakból font kerítéssel körülvett terület volt. Mellette pedig egy régi, hagyományos, de már elavult disznóólat, a hidast is felépítették. Az állatok szomszédságában a hagyományos népi állattartási és földművelő eszközökkel ismerkedhetett meg a közönség. Bemutattak egyebek mellett nádból épített vasalót és kontyos kunyhót, valamint egy kis-balatoni pákászkunyhót, bödönhajóval. Kasza László úgy fogalmazott, hogy: „Minden állatkertnek megvan a maga terve, hogy miképpen fejlődjön, hogyan tovább – és meddig.

csak azzal a különbséggel, hogy míg a Skansen a teljes svéd népi építkezést, paraszti lakóházakat és tanyákat építette fel és gyűjtötte össze, párosítva a vidék állatvilágával, addig mi a magyar ősfoglalkozások építkezéseit és munkaeszközeit gyűjtjük és mutatjuk be a látogatóknak. […] Ezen a területen időközönként muzeológusok segítségével, eredeti ruhadarabok és foglalkozási eszközök felhasználásával, bemutatókat tartunk, amelyeknek igen nagy a sikere, úgy a külföldi, mint a belföldi látogatók között.”