Különös kísérlet

Erre az időszakra esik egy érdekes kísérlet. Kasza László úgy gondolta, hogy a racka kiváló vadászható vad lehetne, és erről 1968-ban egy cikket is írt Kísérletek a pödröttszarvú racka juh dedomesztikációjához vadgazdálkodási szempontból címmel. Érdemes idézni belőle: „Közismert tény, hogy a magyar rackajuh kipusztulófélben van. […] Legcéltudatosabban a magyarországi állatkertek foglalkoztak és foglalkoznak velük Anghi Csaba professzor irányításával. Ezen nemes munka következtében a racka juh, ha kevés számban is, egy bizonyos ideig fennmarad. Újra a kérdés, hogyan tovább.

Akkor határoztam el, hogy a veszprémi állatkertben bevezetjük az Anghi-féle rackakísérleteket.

A parkban megfelelő nyugati fekvésű, sziklás hegyoldalt kerestem, és 800 négyszögöl nagyságban 1,50 cm magas dróthálóval körbekeríttettem. Az így elkészült kifutóba védő szárnyékot sem építettünk az időjárás viszontagságai ellen. Vizet és takarmányt mindennap vittünk az állatoknak. Ide helyeztem el egy fekete racka törzset 1:3 arányban, 1964. június 1-jén.

Az állatok az első napon félszegen mozogtak a sziklákon, de másnap reggel az ápolók jelentése szerint meglepő biztonsággal közlekedtek. A kihelyezést követő negyedik napon felkerestem a rackákat és nagy meglepetéssel tapasztaltam, hogy a síkvidéki állatok milyen ügyességgel kapaszkodnak a sziklákon. Egy hónappal későbbi megfigyeléseim alkalmával különböző riasztásokat csináltunk, hanggal, jellel stb. azon célból, hogy az állatok megriadjanak, és megfigyelhessem milyen az állatok elrugaszkodása és talajra érése.

A rackák igen könnyedén ugrottak el és puhán, ruganyosan fogtak talajt. Erős lejtésű csapásokon ugyanúgy közlekedtek, mint a zergék. […]

A sziklás talaj következtében az állatok körme rendesen kopott és rendellenes körömnövekedést a két kísérleti év alatt nem észleltünk. […] Meg voltam győződve, hogy a juhok félni fognak a csahos puli kutyától, de nem így történt. Az állatok egyöntetűen a kutya ellen fordultak és a kos igen szépen kifejlett pödrött szarvával olyan csapásokat mért a kutyára, hogy az pár percen belül elmenekült. Próbálkoztam egy korcs kutyával is, de az eredmény ugyanaz maradt, mint a pulival. […]

Erre a kísérleti szakaszra azért volt szükség, hogy meggyőződjünk arról, ha sikerülne a rackát visszatenni a természetbe, akkor hogyan viselkedne a kóbor kutyákkal szemben, mivel a kóbor kutyák többsége alkatilag és erőben a puli- és a németjuhászkutya-korcsokhoz hasonlít. Így egy kb. 16 hónapja a vadonban élő racka nyáj a támadást ki tudja védeni. […] Kísérletünk igazolja Anghi professzor elképzelését és biztosítja, hogy a racka jó vadászanyag lehet és ezáltal szaporodása, megmaradása biztosítva van, mivel vadonhoz való alkalmazkodásán kívül a vadászati törvények nyilvánvalóan szabályozni fogják kilövési idejét.”