Az elmúlt öt évben jól érzékelhető a MATE nemzetközi megítélésének folyamatos javulása a különböző tudományterületi és fenntarthatósági világranglistákon, amelyek közül az egyik kiemelten kezelt fókusz a Quacquarelli Symonds (QS) elemzőközpont rangsorolása.
A Quacquarelli Symonds a világ több tízezer felsőoktatási intézménye közül 8.467 intézményt elemzett, s közülük 1501 került rangsorolásra. A rangsorba tíz hazai egyetem került, melyek közül a MATE a 6. helyet szerezte meg.

„Az Egyetem a 2021. évi megalakulása óta, de különösen az elmúlt két évben jelentős szemléletformáláson megy keresztül. Ennek eredményei láthatóak többek között a frissen közzétett Quacquarelli Symonds rangsorolásában is, nevezetesen a tudományos mutatóink növekedésében és nemzetközi kapcsolataink erősödésében. Utóbbit támasztja alá, hogy egyre több külföldi hallgató érkezik hozzánk tanulni, valamint a kutatói hálózatunk folyamatosan szélesedik” – emelte ki Dr. Gyuricza Csaba rektor.

– hangsúlyozta az intézmény vezetője. – „Az egyetemi stratégiai célkitűzések megvalósításához szervesen kapcsolódik a kutató-oktatói szemléletformálás és a fenntarthatósági érzékenyítés, melyek területén paradigmaváltásba kezdett a MATE, az intézmény hazai és nemzetközi hírnevének további erősítése céljából. Ennek köszönhetően az Egyetem akadémiai és munkaerőpiaci hírnevét és fenntartható működését reprezentáló mutatók eddig nem látott módon növekedtek.”

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem több éve vesz részt különböző nemzetközi rangsorokban, amelyekben a felsőoktatási intézményeket többek között a tudományos mutatóik, a kapcsolati hálójuk minősége, az oktatási közéleti és fenntartható tevékenységük alapján rangsorolják.
A globális rangsorolás itt tekinthető meg