Az ilyen fa korábban virágzik és hamarabb is érleli gyümölcsét, levelei kisebbek, hajtásai rövidebbek. A megbetegedett fák többévi sínylődésének gyors, gutaütésszerű pusztulás vet véget. Az elpusztult vagy beteg fák gyökerei barnák, korhadtak, kérgük leválik, jellegzetes gombaillatuk van, gyökérszőrök nem találhatók rajtuk. Kedvező körülmények között az elszáradt fák gyökereit a gomba fehér, szürkés vagy barna, pelyhes micéliumbevonata borítja.

A talajban, a gyökérzóna mellett kezdetben fehér, majd barna, drótszerű gombafonalkötegek, úgynevezett rizomorfák helyezkednek el. A beteg fákat el kell távolítani, a fertőzött gyökérmaradványokat pedig lehetőleg maradéktalanul ki kell ásni a talajból. A faiskolákban és a termő gyümölcsösben legalább 8-10 éves ültetvényforgót kell betartani.

A tielaviopsziszos fekete gyökérrothadást okozó, Thielaviopsis basicola nevű mikrogomba elsősorban akkor fordul elő, amikor azonos vagy közeli rokonfajokat telepítenek egymás után. A főleg lágy szárú növényeken (dohány, ibolya, ciklámen, csillagfürt, lencse) előforduló betegség régóta ismert kórokozó. A fertőzött, rothadó gyökér a sötét spórák tömegétől fekete, deres bevonatú lesz.

A beteg növény visszamarad a fejlődésben, majd elpusztul. Angliában és Hollandiában a cseresznye és meggy gyökerén megtalálták, és a talajuntság egyik okozójaként ismertették. Hazánkban csak enyhe telet követően számíthatunk a fertőzésére. Mivel a kórokozó a talajban az elpusztult növénymaradványokon is sokáig fennmarad, a gyümölcsös telepítése előtt mindenképpen tisztítsuk meg a területet a rothadó növényi maradványoktól.

A szabadon élő belső élősködők közül a gyümölcsfa gyökér-fonálférget (Pratylenchus penetrans) számos európai országban veszélyes kártevőnek, a talajuntság egyik okozójának tartják. Nagyfokú károsítását a gyümölcsfajok közül az almán, körtén, szilván és cseresznyén figyelték meg. Könnyű és középkötött talajokban szaporodik el nagyobb mértékben.