Szárítás másképpen

A virágok tartósításakor a növény víztartalmát vagy eltávolítjuk (ahogy majd mindjárt látjuk), vagy lecseréljük (mint ahogy az előbbi esetben volt).  A következő technika lényegében egyfajta szárítás, de nagyon izgalmas és elég egyszerűen végrehajtható. Szintén egy nem mindennapi, de viszonylag könnyen beszerezhető „hozzávalót” igényel, a szilikagélt.

Rendkívül nagy a nedvszívó képessége, viszont csak lassan vonja ki a nedvességet a virágból, így az nem esik össze, képes lesz megőrizni az alakját. A színek is sokkal természetesebbek, eredetibbek maradnak, nem úgy, mint a glicerines módszer esetében, tehát a fehér és világos színű virágokhoz a szilikagéles technika a tökéletes választás.

Szükségünk lesz egy akkora légmentesen záródó edényre, amibe bőségesen belefér a virágunk és a szárítóanyag. Ennek az aljára szórjunk egy réteg szilikagélt, óvatosan helyezzük rá a virágfejet (egy rövid szárrészt azért hagyjunk meg), vigyázva a formájukra és, hogy ne sérüljenek meg közben. Töltsük fel, hogy mindenhol beborítsa, de ne nyomja össze a virágot. Zárjuk le és hagyjuk száradni 2-7 napig, a virág méretétől és a víztartalmától függően. Néha nagyon óvatosan ellenőrizzük az állapotát, és amikor teljesen száraz, és merev, óvatosan vegyük ki az edényből és finom szőrű ecsettel távolítsuk el a maradék szilikagélt. Végül ha szeretnénk, illesszük rá egy szárhelyettesítőre. A szilikagél nem túl olcsó, de szárítás után újrahasználható. És még egy extra ötlet. Az ily módon konzervált, laposabb jellegű virágokból gyönyörű dísztárgyakat, vagy használható eszközöket (például asztal) lehet készíteni, ha epoxigyantába foglaljuk őket.

Ezek az ötletek segítenek a szívünkhöz legközelebb álló virágok fizikai formájának megőrzésében. De nem válthatják ki az igazi, élő virágokat, mert egy virág, nemcsak szín és forma. Az élő virág illatozni is tud. Az élő virág változik. Az élő virág táplál…