Magyarországon a fenyők jelenléte elsősorban telepített állományoknak köszönhető. Bizonyítottan őshonos erdeifenyő csak a Nyugat-Dunántúlon és a Bakony egyes területein található, de minden fenyves kedvező élőhely más fajok, így a gombák számára is.

A fenyőfélék a csapadékosabb, hidegebb körülményeket kedvelik, ami a klímaviszonyok folyamatos melegedésével egyre kevésbé jellemző hazánkra. A fenyvesek elsősorban savanyú talajon lehetnek őshonosak, itt az aljnövényzet is fajgazdagabb vegetációjú. A telepített fenyves aljnövényzete általában szegényes. Az őshonosság általános értékmérője, hogy jellemző az újulat, tehát a társulás önfenntartó.

Hazánk egyetlen bizonyítottan őshonos fenyőfaja

Néhol azonban a Zempléni-hegység, a Pilis vagy a Börzsöny telepített fenyveseiben is előfordul, hogy megújul, kivadul az állomány a megfelelő klimatikus adottságok miatt, de a vizsgálatok szerint ezeken a területeken az utolsó eljegesedés utáni időszakban sem éltek fenyőfélék, így nem tekinthetők őshonosnak.

Hazánk egyetlen bizonyítottan őshonos fenyőfaja a Pinus sylvestris, vagyis az erdeifenyő. Természetes körülmények között nyugat- és dél-dunántúli területeken találkozhatunk állományaival. Egyes nézőpontok szerint őshonosnak tekinthető még a feketefenyő (Pinus nigra) a Kőszegi-hegységben, a lucfenyő (Picea abies) a Nyugat-Dunántúl egyes részein, és a vörösfenyő (Larix decidua) az Őrségben és a Vendvidéken.

Fenyőféléket érő hatalmas klímastressz

Ennek elsődleges oka lehet, hogy a jóval nedvesebb és hűvösebb éghajlathoz szokott fenyőféléket évek óta hatalmas klímastressz éri: a túlságosan meleg időjárás és gyakori hőhullámok mellett sekély gyökérrendszerük miatt a csapadékhiányt is igen rosszul viselik, tömeges kiszáradás is előfordulhat.

A vízhiány emellett a szúbogarakkal és egyéb kártevőkkel szembeni ellenálló képességüket is rontja a csökkent gyantatermelés miatt.

Szintén negatív hatással van a fenyőfajok túlélésére, hogy a kiszáradt gyökérzet nem tud megfelelő támogató kapcsolatokat kialakítani a talajban élő élőlényekkel, a mikorrhiza gombákkal. A mikorrhiza fajok közül a fenyők elsősorban az ektomikorrhizákkal tudnak kedvező együttélést kialakítani.

Ezek a szervezetek a fás szárú növényekre jellemzőek: hifáik nem hatolnak be a növény gyökerébe, nem kapcsolódnak közvetlenül a sejtekhez, csupán köpenyt alkotnak a hajszálgyökerek körül, így segítve a víz- és tápanyagfelvételt.