Igazság szerint a fagyi sokkal egészségesebb is lehet, mint ahogy ismerjük. Mert az otthon készített fagyiba csak az kerül, ami feltétlenül szükséges. És az alapja természetesen a gyümölcs. Készülhet csak és kizárólag gyümölcsökből is, ugyanis még a savanykásabb összetevők mellé is adhatunk édesebbeket, amíg elérjük a nekünk tetsző édességet. Ha pedig nem vagyunk elégedettek az állagával, vagy túl töménynek érezzük, növényi joghurttal, tejszínnel selymesebbé tehetjük a textúráját, lágyabbá az ízét.
Finom fagyi percek alatt
A módszer lényege, hogy fagyasztott gyümölcsöt használunk, illetve jól behűtött, esetleg jégkockatartóban lefagyasztott joghurtot, tejszínt, vagy kókuszkrémet. És ha ezek összességében nem elég édesek, akkor pedig különféle szirupokkal vagy beáztatott datolyával fokozhatjuk az édességet. Ezen felül pedig már csak egy nagy teljesítményű turmixgépre, vagy egy erős, késes robotgépre lesz szükségünk.

Választható gyümölcsök: banán, kivi, mangó, körte, szamóca, ananász, őszibarack, bogyós gyümölcsök, szilva, meggy. A banán különleges helyet foglal el a gyümölcsök között, mivel ennél a módszernél több funkciót is betölt, édesít, ízesít és a kellemesen selymes textúra kialakításához is fontos. A banánunk ezért legyen érett, tehát szép sárga színű, de ne túlérett, néhány barna folt még belefér.