0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Vegyes kultúra, a növényi kölcsönhatások kihasználása

Kora tavasszal már elkezdjük az egynyári kultúrák szaporításának előkészítését, a palántanevelést.

Emellett fontos a tervezés, át kell gondolnunk, hogy mit szeretnénk majd betakarítani az év folyamán, amihez sok szempontot kell figyelembe vennünk. A tervezés és a termesztés egyik jól bevált módszere a Gertrud Franck féle vegyes kultúrás termesztés és tervezés.

Ezt a módszert Németországban és Nyugat-Európa más országaiban is ismerik, elsősorban a biogazdálkodással, permakultúrával foglalkozó és az önellátó kert kialakítására törekvő kertészek. A vegyes kultúra nem a nagyüzemi vagy a tömegtermesztés módszere, de megfelelő kézimunkaerő használatával egy-két hektárt is működtethetünk ezzel a módszerrel.

Vegyes kultúra, a növényi kölcsönhatások kihasználása
Vegyes kultúra, a növényi kölcsönhatások kihasználása

A szerző elsősorban az önellátó és önfenntartó kert kialakítására gondolt a módszer kifejlesztése során, ahol a szerves anyag belső körforgásával és komposztálással való újratermelésével a belső anyag- és energiaforgalom is megvalósul. Megfigyeléseinek eredményeit az 1960-as években publikálta, hazánkban az 1980-as években jelent meg először a könyve.

A vegyes kultúrás termesztés lehet váltakozó soros termesztés elsősorban kiskerti viszonyok mellett, ahol cél az önellátás, felesleg értékesítése.

Piacra termelők sávos termesztést folytathatnak, ahol a sáv szélessége megegyezik a művelőeszköz, gép szélességével, itt a növényi kölcsönhatások térben érvényesülhetnek. Vetésforgó esetében a növényi kölcsönhatások időben és térben érvényesülhetnek.

Gertrud Franck elmélete a vegyes kultúrás kertművelés nem használ káros, az iparszerű gazdálkodásban engedélyezett vegyszereket a növényvédelemben és a tápanyag-utánpótlásban, a módszer herbicidek használatával nem is lenne megvalósítható. A rendszer a természetes biológiai folyamatok felhasználásán alapul. A kert változatos flórája és faunája önmagában gondoskodik a belső egyensúlyának megteremtéséről, amit a növényfajok okszerű elhelyezésével mi is elő tudunk segíteni.

Bazsalikom és paprika kedvező társítása, de paradicsommal is alkalmazható
Bazsalikom és paprika kedvező társítása, de paradicsommal is alkalmazható

A példa a természeti folyamatok figyelése és beemelése a művelésbe. A vegyes kultúra előnye, hogy a takart talajfelszín miatt jó a talajállapot, kevesebb a gyom- és növényvédelmi probléma; alacsony a vízfogyasztás; nem szükségesek nagy talajmunkák a beállt rendszerben; folyamatosan betakaríthatunk valamit; nagy termést érünk el viszonylag kis területen; nagy a változatosság, faj- és fajtadiverzitás; hasznos élő szervezeteket, megporzókat vonz a kertbe.

Zöldtrágyanövények szerepe

Alapvető fontosságú a hasznos növényi kapcsolatok kialakítása, nemcsak a talajfelszín felett, de a gyökérzónában is működik a hasznos kölcsönhatás. A növényfajok eltérő tápanyagokat hasznosítanak és vesznek fel a talajból eltérő mennyiségben, és ez meghatározza sorrendiségüket és társíthatóságukat is.

Cukkini főnövény szépen fejlődik a sarkantyúka és a borágó között
Cukkini főnövény szépen fejlődik a sarkantyúka és a borágó között
Forrás: Kerti Kalendárium

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: