A B sorokba olyan fajokat érdemes tennünk, amelyek a területünket a vegetációs idő első vagy második felében foglalják el, közepes habitusúak és tápanyagigényűek. Az A sortól 1 m távolságra helyezkednek el. Ide tehetjük: karfiol, zeller, póréhagyma, hagyma, feketegyökér, bokorbab, korai káposzta, korai borsó, cékla, borsó, pasztinák, mángold, késői sárgarépa.
A C sorokba olyan fajokat tegyünk, amelyek rövid tenyészidejűek, kicsi tápanyag- és helyigényűek, és tűrik a szomszédos sorok enyhe árnyékát. Ilyenek a salátafélék, levélzöldségek, korai retek, hagymafélék, korai és középkorai sárgarépafajták, édeskömény, pasztinák, póréhagyma, korai burgonya. Ezekről a sorokról egy tenyészidőben háromszor is szedhetünk, mivel a rövid tenyészidő ezt lehetővé teszi.
A változatos faj- és fajtahasználat pedig kedvezően befolyásolja a dinamikus tápanyag-felhasználást. A növényvédelemben a megelőzés alapelvét alkalmazzuk, amikor a társnövények, védőnövények és a főnövény időzítésével elkerülhetjük a kártevő károsítását a növény fejlődésének korai szakaszában. A közös károsítókkal rendelkező fajokat nem ültetjük egymás közelségébe, de még egymást követő években is érdemes a vetésforgó szabályait követnünk az átfertőződés megelőzésére. A tenyészidő korai szakaszát a magról vetett fajokkal tudjuk leginkább hasznosítani.
A növényi kölcsönhatások alapvetően a növények által kibocsátott kémiai anyagok, legtöbbször illékony komponensek révén fejtik ki hatásukat, amelyeket a kártevők érzékelnek, számukra vonzó vagy taszító hatást fejtenek ki. Az erős illatú növényfajok elfedik a közelben, szomszédos sorban lévő tápnövény illatát, ezért a kártevő nehezebben akad rá a tápnövényre.
A tervezés során ezeket a hatásokat igyekezzünk kihasználni az erős illatú fajok elhelyezésével, amilyenek a hagymafélék, a fokhagyma, büdöske, paradicsom, zeller, továbbá gyógy- és fűszernövények alkalmazásával. Ez a sokféleség esztétikus megjelenést is ad a kertnek, különösen, ha a méretüknek megfelelő sorokban fűszer- és gyógynövényeket is bekombinálunk.
