Védelmük kapcsolódik az ökológiai gondolkodáshoz

Az ökológiai gazdálkodás IFOAM által közreadott alapelveiben erre mutat a biodiverzitás alapelve, a termelési alapelvekben pedig a nem mezőgazdasági területek védelmében, és a szennyezések minimalizálása, valamint az ökológiai szemléletű növényvédelem és talajművelés témakörében találunk erre útmutatót.

A permakultúra három etikai alapelvében a Föld védelme, az emberek védelme, vagy a gondoskodás az emberiségről és az igazságos elosztás mindegyikben ott találjuk a megporzók védelmének szerepét. Hiszen hozzájárulnak a Föld sokszínűségéhez, élő rendszeréhez, az emberek és az állatok élelmiszerének megtermelésében fontosak, és rájuk is vonatkozik az igazságos elosztás, mint élő szervezetek nekik is joguk van a Föld javaiban részesülni. A permakultúra tervezési alapelveiben a 10. alapelv: használd és értékeld a sokféleséget!

A mézelő méh a legtökéletesebb megporzó. Sok tápnövényű faj, nem specializálódott egyetlen növényfajra vagy növénycsaládra. A kaptárból kijáró egyedei, az úgynevezett gyűjtőméhek virághűek, azaz ameddig csak lehet, ugyanannak a növényfajnak a virágait látogatják, az elvirágzás során az idősebb gyűjtőméhek még maradnak, ameddig van nektár és termelődik virágpor.

A jó méhlegelő növényt a következők jellemzik: a méhek számára kedvező virágszerkezet; kellemes illatú virág; nagy (1-10 mm) nektármirigy, háncselemekkel; nagy mennyiségű
(1-500 mg) nektár, magas cukorértékkel; bő virágportermés; területegységenkénti magas virágszám. Folyamatos, legalább 7-10 napos fo virágzási idő optimális a méhcsalád számára. A gyűjthető méhlegelő-növényfajok száma hazánkban 850-re tehető. A méhlegelő lehet természetes és vetett, ezenkívül az utóbbi időben terjednek a természetes méhlegelő- területek, a rétek növényi összetételét követő méhlegelő-keverékek.

Számos vad faj él hazánkban is

A házi méhen kívül a méhalkatúak családjában még közelítőleg 700 egyéb vadméhfaj található hazánkban, amelyek kevésbé ismertek, munkájuk is kevésbé látványos, de nélkülük sok növényfajunk termésképzése és magtermesztése is csorbát szenvedne. A növényfajok és egyes vadméhfajok között gyakran speciális, szorosabb kapcsolat alakul ki, mert gyakran nemcsak nektárt és virágport szolgáltatnak, hanem például a méhlakás, az utódbölcső kialakításához is használják a tápnövény levelét a művészméhek családja esetében.

Gyakran a sajátos virágszerkezet nem a mézelő méhnek kedvez, hanem inkább a vadméheknek. A lucernánál például a sajátos virágszerkezet porzóoszlopa akadályozza a nektár elérését a házi méh számára, fontosabb megporzók a honos vadméhfajok, mint a lucerna földiméh (Melitta leporina), a lucerna szabóméh (Megachile rotundata). A vadméhek gyakran gyorsabbak és hatékonyabbak is a megporzásban, valamint korábban munkába állnak és a nap végén tovább dolgoznak, még szürkületben is, ilyenek a poszméh- (Bombus) fajok.

Vadméhekkel gyakran találkozunk a talajban, üregekben, növényi szárakban, építmények, vályogházak falában, tégla, cserép réseiben, fában. Legismertebb gyakori megporzó rovarok a poszméhek, vagy más néven bombuszok. Általában nagyobb testméretükről és mély, dongó hangjukról ismerjük őket, kitűnő megporzói kertünknek, hiszen nagyon sok virágot, növényfajt látogatnak.

A nőstények telelnek át, tavasszal új családot alapítanak. Ismert a földi poszméh (Bombus terrestris). A földben fészkelő vadon élő beporzók közül számos faj tevékenykedik hazánkban is, például a bányászméhek (Andrenidae), földiméhek (Melittidae), karcsúméhek (Halictidae) családokból. Ezek a fajok rágóikkal, lábaikkal ásnak, így alakítják ki a fészkeiket.