A legjobb eredményhez elengedhetetlen az intenzív technológia: fekete fóliával takart bakhátakon, csepegtető öntözéssel, tápoldatozással termeszti Molnár Sándor a kápiát. A bakhátakon ikersorokba ültetnek, 25 × 34 centiméter tenyészterülettel. Idén húsvétkor palántáztak, majd az alagútvázra fátyolfóliát húztak, és a takarást a viszonylag hűvös tavasz miatt csak május 20-25. táján szedték le.

Amit lehet, gépesített a kertész, de még így is sok kézi munkát igényel a paprika termesztése, a takarás eltávolítása után legalább négyszer kötözik a növényeket, beigazítják a bakhátak mellett kiépített kordon közé (kétméterenként leütött karók közt négy szinten húznak ki huzalokat).
Az öntözés, tápoldatozás, növényvédelem, gyomlálás, kapálás folyamatos, majd a beérett paprikákat kézzel szedik. Hetenként mennek végig az állományon, ez a 30-35 embernek nagyjából három napig tart.
Fagyokig szednek, az akkor még be nem érett zöld terméseket konzervüzemek veszik meg. A növényi maradványokat pedig lezúzzák és beforgatják a talajba.
A paprikatermesztés sikerének egyik feltétele a vetésváltás a fuzáriumfertőzés elkerülése érdekében. A talajban élő gombák visszaszorítására léteznek hatékony biokészítmények, Molnár Sándor szerint azonban teljes biztonságot a 6-8, vagy inkább 10 éves vetésforgó ad.
Előnyös lenne a párásító öntözés

Kútból öntöznek, és a csepegtetéssel kielégíthető a paprika víz- és tápanyagigénye a tenyészidőszakban, ám az extrém meleg miatti légköri aszályban előnyös lenne a párásító öntözés. Ez persze tovább növelné a termesztési költséget, ami már anélkül is meghaladja a hektáronkénti 10 millió forintot.
És itt térünk vissza arra, miért gondolja Molnár Sándor szükségesnek a piaci fordulatot ahhoz, hogy hosszú távon tervezzen a kápiapaprikával. Bár évek óta szállít ugyanannak a kereskedőnek, és tökéletesen megfelel az elvárásoknak, az értékesítési ár nem követi le a költségek növekedését. Eközben az inputanyagok (gázolaj, növényvédő szer, műtrágya) árai megugrottak, rohamosan nő a munkabér, a rárakódó járulékok lassan az egekbe szöknek.
Elfogadhatatlan, hogy ezen az áron keljen el a termés zöme, hiszen a termesztési költség idén akár a 250 forintot is elérheti kilónként a teljes termésre vonatkoztatva, miközben annak egy részéért (másodosztály) a minősége miatt kb. 150 forintot adnak.
Bár ősszel ismét emelkedik az ár, de csak hetente legföljebb 10-20 forintot. Molnár Sándor szerint körülbelül 480 forintos ár esetén hozhatna tisztességes jövedelmet a termelőknek. Ő bízik a változásban, hiszen mindene megvan, hogy kápiát termeljen a legigényesebb fogyasztóknak is.