A felsorolásból is látszik, hogy gyakorlatilag az összes szervrendszer érintett lehet a toxinszennyezéssel kapcsolatban, és mindegyik, nagy tömegben termesztett növényünkben előfordulhatnak.
A takarmánygyártó cégek már régóta felismerték ennek jelentőségét, és a legkülönfélébb módszerekkel igyekeznek küzdeni ellene. Toxinfertőzöttség gyanúja esetén az egyik elsődleges teendő a laboratóriumi vizsgálatok elvégzése. Ez azért fontos, mert a mikotoxin-vegyületek molekulaszerkezete nagyon eltérő, így az ellenük való védekezést is ehhez kell igazítani. Ezek a laborvizsgálatok nem tartoznak a legolcsóbbak közé, bár itt is érvényes, hogy minél több területre terjednek ki, és minél bonyolultabbak, annál drágábbak, viszont ha a lehetséges kártételt nézzük, mindenképp megéri a befektetés.
Gyakorlati értelemben ez azt jelenti, hogy a többféle toxin egyidejű jelenléte jóval nagyobb károsodást idézhet elő, mint amire az egyes komponensek önálló hatásai alapján következtetni lehetne.
Fotó: Andreas Göllner, Pixabay
A mikotoxinnal szennyezett takarmányok jelentős gazdasági károkat okozhatnak.
Az egyik legfontosabb és talán legismertebb az Aspergillus fajok által termelt aflatoxin, amely határérték feletti megjelenése az elegytejben azonnal elkobzást és megsemmisítést von maga után, hiszen májkárosító és erősen immunszupresszív hatású, hosszú távon pedig bizonyítottan karcinogén is. Az ellene való védekezés szerencsére viszonylag egyszerűen (és olcsón) megoldható, mert az aflatoxin-molekula a többihez képest kis méretű, így a takarmányokhoz kevert agyagásványok alkalmazásával hatékonyan lehet védekezni ellene. Ez egy egyszerű kötési folyamat, a toxinmolekula belekerül az agyagásvány (pl. bentonit) lemezkéi közé, és további kártétel nélkül kiürül a szervezetből. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy ezzel egyéb tápanyagok, például vitaminok és nyomelemek is erre a sorsra juthatnak, ezért sem célszerű túllépni a gyártó által előírt adagolást..
Ezek a toxinok elsősorban takarmányfelvételi és szaporodásbiológiai problémákat okozhatnak, emellett immunszuppresszív hatásuk is ismert. Az adsorbensek (pl. bentonitok, kaolinok) hatékonysága erősen változó: jól kötődnek bizonyos, poláros vagy megfelelő szerkezetű toxinokhoz (például az aflatoxinokhoz), de sok esetben kevésbé hatékonyak olyan mycotoxinoknál, amelyek kémiai szerkezetük, polaritásuk vagy oldhatóságuk miatt nehezebben adszorbeálhatók (így gyakran korlátozott a fumonizinek, a DON vagy a zearalenon megkötése). Egyes esetekben a pH-függő kötődés miatt előfordulhat, hogy a gyomor savas közegében jobban kötődik a toxin, míg a vékonybél enyhén lúgos környezetében a kötés gyengül, továbbra is fennállva a kártétel lehetősége.
Ilyen helyzetekben célzott, enzimatikus vagy mikrobiális biotranszformációs megoldásokat alkalmaznak: specifikus enzimek vagy baktériumtörzsek képesek a toxinmolekulák kémiai átalakítására (például egyes kötő hidak, gyűrűk felbontására vagy a toxikus funkciós csoportok módosítására), oly módon, hogy az eredeti molekula — illetve annak metabolitjai — már nem jelentenek toxikus hatást, és kiürülnek az állat szervezetéből.
A kérdés összetett, ám kulcsfontosságú odafigyelni rá az egészséges és biztonságos takarmányozás fenntartása érdekében.
