Ez a megközelítés nemcsak környezetbarát, de hosszú távon jelentős költségmegtakarítást is eredményez a gazdálkodók számára.
– Ezen a területen a sokéves csapadékátlag 520 milliméter, az elmúlt három évben alig érte el a 400 millimétert, idén 320 milliméternél tartunk. Ilyen körülmények között a víz megőrzése életbevágó. Minél többet fordulunk meg a táblánkon, annál több nedvességet veszítünk – hangsúlyozta Boros Tamás cégvezető, hogy az állandó növénytakarás eléréséhez túl sok múlik a vetőgépen. Ahogyan befejezte a munkát a kukoricakombájn, abba az állapotba vetettek. A szakember elmondta, 2018 óta csak no-till vetést alkalmaznak, de már előtte 20 éve nem szántottak.
Az innovatív, mulcsra fejlesztett vetőgépet modern gazdálkodóknak tervezték, akik számára a legfontosabb szempont a hatékony és pontos vetés. A BORY vetőgép képes olyan talajon is dolgozni, amelyet nem szántottak, vagy magágykészítést sem kapott. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Szlovákiában és Magyarországon is 2-2 dolgozik már. Boros Tamás évente 850 hektár saját területe mellett 450 hektáron végez bérvetést, és az apróságokkal együtt összejön az ezer hektár.
A vetőgép számos innovatív funkcióval rendelkezik. Ilyen a hidraulikus leszorítóerő-szabályzás, amely biztosítja az optimális vetési mélységet különböző talajviszonyok között. A gép a 25 centiméteres univerzális sortávolságának köszönhetően rugalmasan alkalmazkodik a különböző talaj- és éghajlati viszonyokhoz. Ez a sortávolság ideális számos kultúra, például napraforgó, kukorica, búza, árpa, szója, repce, borsó, cirok, hajdina számára, ahol a nagy vetési pontosság egyenletes növekedést és optimális csírázási feltételeket biztosít.

A gép kanyarkompenzálásra is képes, ívben történő vetésnél a külső és a belső íven futó vetőtárcsák különböző fordulatszámmal forognak, hogy a tőtáv mindenhol pontos legyen. Minden vetőegység saját fotocellával rendelkezik, így a kezelőnek állandó rálátása van a vetés minőségére. Pontos értéket lát a duplázás és kihagyás előfordulásakor, soronkénti bontásban, valamint a kijelzőről a tőtáv-egyenletesség is leolvasható. A vetőgép saját áramforrással rendelkezik, ez biztosítja a stabil működést minden körülmények között. Minden vetőkocsi egyenként vezérelhető, ami nagyon kényelmes, különösen a szabálytalan alakú tábláknál. Ez manapság csaknem kivételesnek számít a sűrű soros vetőgépeknél. Ezek az egyedi megoldások együttesen teszik a no-till vetőgépet rendkívül hatékony és precíz eszközzé a modern gazdálkodók számára.
Mivel kevesebb munkaórára van szükség a vetés előkészítéséhez és elvégzéséhez, munkaerőköltséget is megtakaríthatunk, és a gépek igénybevétele is kisebb.

A tapasztalatok szerint a no-till vetőgép-technológia pozitív hatással van a talaj egészségére és termékenységére. A minimális bolygatás miatt megőrződik a talaj természetes szerkezete, a növényi maradványok a talaj felszínén maradnak, növelve annak szervesanyag-tartalmát, a jobb talajszerkezet és magasabb szervesanyag-tartalom pedig növeli a talaj vízmegtartó képességét. A minimális bolygatás kedvez a hasznos talajlakó organizmusoknak, és a növényi maradványok, valamint a jobb talajszerkezet hatékonyan véd az erózió ellen.
A gyár ma már 4, 6 és 8 méter szélességű vetőgépeket is tud szállítani, amelyek sokféle növény vetésére alkalmasak. Alapvetően no-till vetőgépek, de természetesen előkészített talajba vagy talajtakaróba is vethetünk velük.
A precíziós vetés, a talajhoz és éghajlathoz való alkalmazkodóképesség, valamint a fenntartható gyakorlatok támogatása mind olyan tényezők, amelyek hosszú távon jelentős előnyöket biztosítanak a gazdálkodók számára. A BORY vetőgép nemcsak egy eszköz, hanem egy komplex megoldás a jövő mezőgazdaságának kihívásaira.
A bemutató végén Boros Tamás hozzátette, nyugodtan el lehet adni az ekét, a grúbert, elég csak megtartani egy tárcsát és egy no-till vetőgépet. Ezzel a két eszközzel szinte minden művelet megoldható.