A magyar ételek az egész világon híresek a paprikáról, nézzük meg, hogyan került ide és vált hazánk legnépszerűbb fűszerévé.
A paprikafélék őshazája Közép- és Dél Amerika, ahol már Kr. e. 7000-ben is fogyasztották, de Európába csak Amerika felfedezése után, dísznövényként került. A felfedezők borsnak hitték, ezért mindmáig van egyfajta kavarodás a neve körül, hiszen angolul a pepper szót mind a két növényre használják.
Spanyol és magyar paprikák
Európában a paprikát kezdetben bőrbetegségek gyógyítására termesztették az Ibériai-félszigeten, leginkább kolostorokban, ahol a szerzetesek jöttek rá, valójában mennyire sokoldalúan felhasználható orvosi és kulináris szempontból is. Mindmáig az egyik legnagyobb vetélytársa a magyar paprikának, habár az eltérő termőhelyi, fajtabeli és feldolgozási sajátosságoknak köszönhetően nagyon más a két ország végső produktuma.
A spanyol paprika általában halványabb színű és édesebb ízvilágú, mint a magyar. Leghíresebb fűszerpaprikájuk az Extremadura tartománybeli La Vera térségéből származik, ahol füstölőházakban egyszerre szárítják és tölgyfán füstölik a termést, majd hagyományos kőmalmokban őrlik. Ez adja a híres pimentón de la Vera füstös karakterét.
Magyarország területére valószínűleg a törökök hozták be a hódoltság idején, a törökbors neve is innen eredhet.
Kezdetben főúri kastélyokban jelent meg, majd elterjedt a szegényebbek konyhájában is. Nagyüzemi termesztésbe a 18. század végétől kezdték el bevonni.
Hungarikummá valahol a 19. század közepén vált, és ekkorra már alapjaiban formálta át a magyar gasztronómiát. A ma magyaros konyhaként ismert ízvilág az 1870-1880-as években kezdett kialakulni, amikor a paprikás pörköltalap és a rántás a hazai főzés meghatározó alaptechnikájává vált. A 20. század elejére Magyarország már Európa egyik vezető paprikatermelő országának számított.
