Az előző részt itt olvashatja:
A magyar gabonatermelés mint szuverenitási kérdés (1. rész)
Ezért kulcskérdés a fajták alkalmazkodóképességének erőteljes növelése és egy olyan termelési technológia kialakítása, amelynek révén a fajtákban lévő értékek kiteljesednek. Olyan gazdasági környezet kialakítására is szükség lenne, amely díjazza a jó minőséget és beltartalmat.
Az aszály régóta a magyar agrárium problémája. Az újdonság benne az, hogy a gyakoribb és kitartóbb hőséghullámok révén ma súlyosabb kockázati tényezővé vált. Más, eddig nem igazán említett gondok napvilágra kerülése mutatja, hogy messze nem öntözési kérdésről van csupán szó, sőt az sem biztos, hogy ez a legfontosabb.
Fotó: MMG/Csatlós Norbert
Aszály és talajművelés
Az egyik fő gond a szárazságtűrés. Aszályos években a kukorica akár felét, a kalászosok harmadát elviszi az aszály, ami jelentős kárt eredményez. A termesztett fajták igen jelentékeny része nem tűri jól a szárazságot, ami a tavaszi vetésű növényeknél látszik jobban, de a kalászosok és más őszi vetésű kultúrák is veszélyeztetettek, különösen száraz tél és tavasz esetén. A gabonákon túl az olajos növényeket ugyanígy érinti ez a helyzet. Az ez irányú kutatásokban ugyan jelennek meg szakcikkek, a Nébih és a GOSZ-VSZT kísérletek aszályos termőhelyei adhatnak némi támpontot, de ez nem elegendő.
Ez azt jelenti, hogy a jó, vagy kiváló adottságú termőhelyek mellett legalább 2-3 további gyenge vízgazdálkodási területen is folytatni kellene fajtakísérleteket. A szárazságra érzékeny fajtákat, hibrideket pedig ki kell zárni a köztermesztésből, illetve be sem szabad engedni oda. Továbbá az ilyen kísérleti helyek adatait nem szabad kizárni az értékelésből, legyen az szárazság vagy betegség, mert éppen azokat a kockázatokat nem vesszük figyelembe, amelyekre igencsak szükség lenne. Érdemes lenne visszamenőleg kiértékelni a több évtizedes kísérleti anyagot a Nébihnél, ami ugyancsak adhat értékes fogódzókat. Nyilván ezeknek a kísérleteknek a tudományos elemzését is meg kellene oldani, ebben mind az egyetemek, mind a kutatóintézetek örömmel segítenének, és ennek meglenne a maga sok száz milliárdos haszna is. A súlyos aszályok a toxinokra is jelentősen hatnak, itt elsősorban az aflatoxinról beszélhetünk, a kukoricában ez már mindennapos gond. Ugyanez érvényes a kukorica fumonizin-szennyezettségére is. Búzánál határérték felett találtunk HT-toxint, vagyis ezt is vizsgálni kellene. A Gabonakutató analitikai laborjának bezárása során már ez a munka is megszűnt.
Fotó: Manuela Hartmann, Pixabay
A téma következő vetülete az okszerű talajművelés. Ma a lehullott csapadék kétharmada lefolyik a földekről, mert a talajok képtelenek befogadni a vizet. Mivel a felhőszakadások gyakoribbá váltak, azok az eltávozó vízmennyiséget automatikusan növelik. Talajaink zömében vízzáró rétegek fordulnak elő, ami a belvizes területek kialakulását idézik elő. A vízzáró rétegek feltöréséhez talajlazításra van szükség, sokat segíthetnek a karógyökerű növények, és a jelenleginél sokkal változatosabb növényi sorrend. Az esőből is többet lehetne megfogni, és ha az altalaj engedi, a 60 centiméter vastag termőréteg már elegendő pufferhatást szolgáltatna. Termésveszteség ugyan lenne, de nem mindegy, hogy 10-20, vagy 60 százalék körüli az aszálykár. Kukoricánál a rendszeres mélylazítás akár két héttel is képes kitolni a növényállomány leszáradását. Ez automatikusan csökkenti a kukorica aflatoxin-szennyezését is; továbbá akár 3-4 tonnás terméstöbbletet adhat a hagyományos talajműveléssel szemben.
