A szervesanyag-utánpótlás nagy területeken megszűnt, a humusztartalom csökkent, a talajok tápanyag-szolgáltató képessége leromlott. A lényeg a talajok mikrobiológiai működőképességének helyreállítása. Trágyázáskor sokkal jobban támaszkodhatunk a mikrobák munkájára a nitrogén-ellátásban, a növényi maradványok feltárására és azok felhasználására a humusztartalom pótlásában, de a humusztartalom közvetlen növelése is igen hatásos eljárás a kálium és foszfor pótlásában. Ez egyben csökkenti a savasodást, és a nehézfém-­szennyeződés káros hatásait is mérsékli. Az agrotechnikai hibák szintén nagyban felelősek azért, hogy a növény nem tud úgy fejlődni és azt a hozamot adni, mint amire egyébként képes lenne.

Öntözés – vízgazdálkodás

A jobb szárazságtűrés önmagában nem oldja meg a problémát, ahogy a jobb talajművelés sem. Ugyanez érvényes az öntözésre is: egyik út sem hoz megfelelő eredményt, a sikerhez mind a hármat optimalizálni kell.

Közismert gond a folyószabályozás elrontott alapelve, miszerint az ár- és belvizeket gyorsan levezettük. Ez a felismerés most megtörtént. Azt gondolom, hogy az összes folyó- és patakmedret víztárolóként kell használni, és valahogyan a másodfokú árvízszintre kellene optimalizálni a rendszert. Természetesen a csatornarendszert is fel kell tölteni, ami nélkülözhetetlen a talajvízszint emeléséhez. Ez természetesen az ország összes vízfolyására érvényes. Innen a vizet folyamatosan kell a csatornarendszerbe átvezetni, ami sok esetben gravitációs úton lehetséges a duzzasztás miatt. A sík vidékeken a táblákat altalajöntözésre is át lehet állítani drénezéssel, így adott esetben már felszíni öntözés sem kell, mert a talajba fektetett perforált dréncsövekből, vagy vakond-drénekkel a kapillárisok a vizet felviszik a gyökérzónába, ahol hasznosul.

Ebből a Hernád, a Sajó, a Dráva vagy a Rába sem maradhat ki. A csongrádi vízlépcső viszont sürgetővé tenne egy új tiszai duzzasztást is a szerb határ felett, hogy itt is legyen megfelelő víztartalék a dél-alföldi régió Maros-menti szakaszának és a Dél-Duna–Tisza köze keleti részének vízellátásához is. Mindez a hajózást is lehetővé tenné a Tiszán. A Dunán (Paks alatt) már beszélnek egy új vízlépcsőről, de lehet, hogy a horvát határ felett is kellene vízszintemelés. Továbbá a Duna–Tisza-csatorna révén a vízutánpótlás a Tiszába is lehetséges lenne, ahogy a Duna–Tisza köze vízellátásának megoldásáról is folyamatos a gondolkodás.

Innovációk támogatásból

Fontos, hogy a termény eladási árából a termelési költségek fedezhetők legyenek. Ez nyilván a támogatási rendszer átalakítását is kívánja. Ez nemcsak nemzetgazdasági kérdés, hanem szuverenitási kérdés is, mert a politikai stabilitás a vidék gazdasági biztonságának is függvénye. Az EU-s támogatások jövőbeli csökkenése a jelenlegi gazdálkodás fenntartása mellett komoly aggodalmakat ébreszt. Ezért kell egy olyan mezőgazdaság-fejlesztési program, ami az esetleges kisebb támogatásintenzitás ellenére is nagymértékben tudja segíteni a mezőgazdasági termelést.

A megmaradó EU-támogatásokat pedig fordíthatnánk a további innovációk bevezetésére. A végtelen ukrán és orosz gabonamezők ott maradnak a háború után, ahol most vannak, a fejlődő világ gabonatermelése is nő, ezért a magyar mezőgazdaság átalakítását mielőbb el kell kezdeni, ami után a folyamatos karbantartás lesz a feladat. Ezekről a folyamatokról mindenképpen beszélni kell, és a szükséges egyeztetések után kialakulhat egy jól átgondolt fejlesztési terv.

Dr. Mesterházy Ákos
MTA rendes tag
Széchenyi-díjas