A cirok nem mindig nyertes
A Hercegrét Kft. növénytermesztési ágazatvezetője, Prém Zoltán többéves próbálkozás után hagyott fel a cirokkal. A történet jelzi: a gyakran hallottakkal ellentétben, nem minden esetben a kedvezőtlen adottságú területek növénye. A Győr-Moson-Sopron vármegyei tápi gazdaságban hat-hét évvel ezelőtt kezdtek el cirkot termeszteni, alternatívát keresve a kockázatosabbá váló kukorica- és napraforgó-termesztés mellett. A döntés hátterében az állt, hogy a gyengébb adottságú táblákon mindkét meghatározó kapáskultúra termésbiztonsága megingott, ezért olyan tavaszi növényt kerestek, amely beilleszthető a vetésforgóba, és a kitettebb területeken is elfogadható teljesítményt nyújt.
A cirok ötlete szakmai partneri javaslatra érkezett, a gazdaság 40–60 hektár közötti területméreten próbálta ki a növényt.
Vegyes tapasztalatok
Az első három évben a termésátlag 6–8 tonna között alakult, egyszer 8,5 tonnás üzemi átlagot is sikerült elérni. Ugyanakkor a második három évben a hozamok jelentősen visszaestek: 2,5-3,5 tonnás eredmények is előfordultak, a tavalyi évben pedig gyenge 5 tonnát takarítottak be. A gazdaság vezetője úgy látja, hogy stabil, 8 tonna körüli termésátlaggal a cirok valódi alternatíva lehetne, de a termésingadozás és az elmúlt évek gyenge eredményei miatt náluk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Költségoldalon a cirok némileg kedvezőbbnek bizonyult, mint a kukorica: a műtrágyaigénye körülbelül kétharmada volt, a vetés és a sorközművelés a meglévő kukoricagépekkel megoldható. Ugyanakkor a vetőmag és a növényvédelem költsége nem maradt el jelentősen a kukoricáétól, így árbevételben sosem tudta érdemben felülmúlni azt.
A terméscsökkenés okai között az időjárási szélsőségek szerepelnek első helyen.
Előfordult, hogy a növény még bugát sem hozott, így gyakorlatilag nulla termés keletkezett. Máskor a nyár végi csapadék hatására a cirok „megújult”, ami betakarításkor okozott problémát: a táblán egyszerre voltak érett szemek és zöld, virágzó bugák, ami jelentősen nehezítette az aratást.
A technológiát többféleképpen próbálták finomítani: vetettek szemenkénti vetőgéppel és gabonavetőgéppel, próbálkoztak korábbi és későbbi vetésidővel, valamint min-till rendszerben is. A kelés gyakran szép volt, de a kritikus fejlődési szakaszban érkező hideg vagy csapadékhiány visszavetette az állományt. A gazdálkodó szerint egy idő után elfogyott a bizalom a növény kapcsán.
Nem az értékesítéssel volt gond
Egyes táblákon a növények kidőltek, ami a betakarítást ellehetetlenítette. Később sorkezeléssel kijuttatott, trichoderma készítményekkel sikerült mérsékelni a problémát. A levéltetvek ellen a száraz, meleg időszakokban szintén legalább egyszeri védekezésre volt szükség.
Az értékesítés ugyanakkor stabil hátteret biztosított. A termést minden évben a Bonafarm csoporthoz tartozó takarmánykeverő vásárolta fel, előzetes szerződés alapján. Az utóbbi években a terménytisztítás, -szárítás és -szállítási folyamatot is leegyszerűsítették: a kombájntól közvetlenül a felvásárlóhoz került az áru, így a szárítás és tárolás szervezése nem terhelte a gazdaságot.
A gazdaságban a gyengébb adottságú területeken végül más, alacsonyabb kockázatú növények – például bíborhere, facélia vagy homoki zab – maradtak a vetésforgóban. Ezek kisebb ráfordítással termeszthetők, és bár nem ígérnek kiugró hozamot, a kockázatuk mérsékeltebb. A cirok tehát nem minden körülmények között jelenti automatikusan a „kedvezőtlen adottságú területek növényét”. Prém Zoltán tapasztalatai szerint a termésbiztonság, az időjárási kitettség és a technológiai illeszthetőség egyaránt meghatározza, hogy egy gazdaságban valóban alternatívát jelent-e, vagy csupán átmeneti próbálkozás marad a vetésforgóban.
B. Sz.
