Szerző: Rostási Nikolett
A tudatos fajtaválasztás, a természetközeli termesztés és a közvetlen értékesítés együtt teszi a Báder Mandulás termését különlegessé és egyre keresettebbé a hazai piacon.
Nagyházi Szilviát és családját szokatlan fordulat vezette a mezőgazdaság felé: nem hagyományos családi örökség, hanem olyan döntés, amelyet egy váratlan élethelyzet és egy utazás élményei indítottak el. A Balaton-felvidék iránti vonzalom és a mandula iránti kíváncsiság végül a Báder Mandulás létrehozásához vezetett, melynek történetét a tulajdonos osztotta meg.

– A férjem és én teljesen más pályán mozogtunk: ő mérnök, én pénzügyi értékesítéssel foglalkoztam, és a 2008-as válság idején úgy éreztük, hogy az addigi életünk túl kiszolgáltatott a gazdasági hullámzásoknak. Ezért valami teljesen újba akartunk fogni, ami stabilabb, kézzelfoghatóbb alapot adhat a családnak.
Aztán a bizonytalanság idején a gondolat komollyá vált, és 2012-ben, sok keresgélés után rátaláltunk a megfelelő földre Zánkán. 11 hektár szántót vásároltunk meg, és elindult a Báder Mandulás története. A környezetünkben sokan furcsának tartották a döntést, hiszen a családban és a baráti körben senki sem volt gazdálkodó, mindenki inkább városi életet élt, mégis, mi úgy éreztük, hogy ez az irány adhat új értelmet és stabilitást az életünknek.
Nehéz kezdetek
A Báder Mandulás indulása nem volt egyszerű. A kezdeti évek tele voltak kihívásokkal: a fagyok, a csemeték vesztesége és a terméskiesések többször is próbára tették a család kitartását. Ők mégis úgy döntöttek, hogy folytatják, és a nehézségekből tanulva építik tovább a mandulásukat.
– Gyerekkorom óta rajongok a kertért és a növényekért, de tudtam, hogy ez a hobbiszint nem elég a mandulás megvalósításához. Ezért elvégeztem néhány alapfokú gazdálkodási képzést, és már akkor elkezdtem tervezni a birtokot. Fontos volt számunkra, hogy magyar fajtákat ültessünk, ezért gondosan válogattuk össze a Tétényi fajták közül az öt legmegfelelőbbet: Tétényi Keményhéjút, Tétényi Rekordot, Tétényi Bőtermőt, Tétényi Kedvencet és a Budatétényi 70-et. A magyar mandula önmeddő, így a porzás miatt a szélirány figyelembevételével kellett sorokba rendezni a fajtákat, ami komoly tervezést igényelt.
Hosszú távú gondolkodás
A fagyok is kegyetlenek tudtak lenni: volt olyan év, amikor a több ezer fa közül egy szem mandula sem termett, mert a virágzásban elfagyott. Sokáig hagyományos gyümölcsfaformát metszettek, majd ötéves koruk körül áttértek hatékonyabb koronaformákra, ami ugyan két év terméskiesést jelentett, de hosszú távon jobban megtérült. Papíron sokkal jobbnak tűnt a vállalkozás, mint a valóságban, hiszen a kockás papír nem tud mit kezdeni az időjárás viszontagságaival, mégis megmaradt a szerelem a mandulás iránt. A gépesítéseknek köszönhetően azonban egyre hatékonyabban rendben tudták tartani a birtokot, a szüret gyorsabb és egyszerűbb lett.
A tulajdonos részletesen mesélt arról is, mennyi munkát, kitartást és folyamatos jelenlétet igényel a mandulás fenntartása.




