Öntözési és szerkezeti szempontokat figyelembe véve a vályogtalaj a legkedvezőbb. Kiegyensúlyozott arányban tartalmaz homokot, iszapot és agyagot. Jól megtartja a vizet, de nem engedi pangani, valamint egyenletesen nedvesedik át. Közepes gyakoriságú, mérsékelt mennyiségű csepegtető vagy esőztető öntözés egyaránt alkalmazható.

Az iszapos talaj szemcsemérete a homok és agyag között helyezkedik el, de hajlamos a tömörödésre. Gyorsan nedvesedik, de hamar sárossá válhat. Ez a sár amellett, hogy megakadályozza a talaj szellőzését, megnehezíti a munkát a területen. Száradáskor tömörödik, ezáltal az újabb vízmennyiség nehezen jut a mélyére. Ennek elkerüléséhez az ilyen adottságú területen kizárólag óvatos, egyenletes öntözés alkalmazandó. Talajjavítást szerves anyagokkal végezhetünk, a szerkezet lazítása érdekében.

A kavicsos, köves talajra jellemző, hogy gyenge vízmegtartó képességű és a nedvesség gyorsan elszivárog. Mindez főként a felső talajrétegre igaz, így a nö­vények gyökerei gyakran kiszáradhatnak. Gyakoribb, kisebb adagokban történő öntözés javasolt, valamint a talaj keverése komposzttal vagy tőzeggel, a vízmegtartó képesség javítása céljából.

A felsorolt típusok függvényében szükséges lehet a vízmegtartó képesség javítása, mulcsozás, a szerkezet lazítása vagy a talajfelszín párologtatásának csökkentése. Mindezen feladatok ellátására leginkább alkalmas a talajtakarás, ami ráadásul védi is a talajt.

A nyáron átforrósodott felső talajrétegben hogyan tudnak megélni a korábban bemutatott nélkülözhetetlen élőlények? A csapadékkal vagy öntözéssel a talajba jutó nedvesség hogyan válik később is felvehetővé, ha semmi nem gátolja meg az elpárolgását? A fedetlen, átmelegedett talaj felszínéről a nedvesség olyan gyorsan elpárolog, hogy az oldott káros sók a felső rétegekben visszamaradnak és feldúsulhatnak. Ez a legtöbb termesztett növényünkre káros hatással van, viszont a folyamatot rendkívül nehéz visszafordítani.

Ráadásul ez még csak töredéke a felmerülő problémáknak. Nem esett szó a fedetlen felületekről a széllel elfújt vagy egy zivatar által elmosott talajszemcsékről, aminek hatására lassan eltűnik pont az a réteg, ami a termesztés szempontjából legértékesebb.

Mindezen kedvezőtlen hatások megelőzésére alkalmas a talajtakarás, mely történhet mesterséges (pl. agrotextília) vagy természetes eredetű takaróanyaggal. Ezek közül leggyakrabban alkalmazott a mulcs, a faapríték vagy a takarónövényzet.

Mérséklik a gyomosodást, növelik a terméshozamot és fokozzák a szénmegkötést. Javítják a talaj csapadékbefogadó és nedvességmegtartó képességét, folyamatos táplálékot adnak a talajlakó szervezeteknek, vonzzák a beporzókat és élőhelyet biztosítanak a hasznos rovaroknak, talajlakó szervezeteknek. Ráadásul a takarónövények a tenyészidejük alatt és után is nekünk dolgoznak. Épp emiatt az alkalmazott keverék összeállítása összetettebb, mert több célt is kell szolgálnia: erózióvédelem, talajélet táplálása, nitrogénkötés, tápanyagok feltárása, talajlazítás, stb. A megsemmisítés módja szintén célfüggő, többféle opció is választható (legeltetés, gyomirtás, bedolgozás vagy akár direktvetés).

A takarónövények használatának kulcsa, hogy elvetésük után semmilyen további talajmunkát nem igényelnek, így még egy drágább növény alkalmazása is megtérül. Joggal felmerülhet a kérdés, hogy ha őszre a talajban marad ez a fedőnövényzet, akkor hogyan lehet majd tavasszal a haszonnövényeket elvetni vagy elültetni. A válasz egyszerű: a gyökerek és a talajélet olyan közeget és magágyat alakít ki, amelyet eszközök segítségével, mesterséges talajmunkával nem tudunk reprodukálni.

A talajtakaráson és takarónövényeken alapuló szemlélet jól példázza, hogy a fenntartható gazdálkodás nem feltétlenül többletráfordítást, hanem tudatosabb gondolkodást jelent. Ha figyelembe vesszük növényeink és a talaj természetes működését, akkor egy olyan rendszer válik elérhetővé, amely egyszerre gazdaságos, környezetkímélő és hosszú távon is fenntartható.

A gyúrópróba

Teljesen jogos, ha valakiben felmerül a kérdés, hogy vajon honnan tudhatja meg, milyen talaj található a kertjében. Szerencsére nincs szükség bonyolult műszerekre és érthetetlen számításokra. Ezt a gyúrópróba elnevezésű vizsgálatot házilag, akár néhány perc alatt elvégezhetjük.

A talajmintánkból egy evőkanálnyit tenyerünkre teszünk, megnedvesítjük és összegyúrjuk. Két tenyerünk között golyót formálunk belőle, majd hengerré sodorjuk és a hengeres alakot megpróbáljuk gyűrűvé hajlítani.

Amennyiben a golyó már formálás közben szétesik, homoktalajjal van dolgunk. Ha golyót ugyan tudunk formálni, de sodratot nem, akkor homokos-vályogos talajról beszélünk. Ha a sodrat gyűrűvé hajlításkor darabokra esik vagy megrepedezik, akkor az vályogtalajra utal. Ha a gyűrű nem repedezett, akkor agyagtalajjal van dolgunk. A kavicsos, köves talajt pedig a szemcsék nagyságáról azonosíthatjuk be.

Volcsányi Józsefné