A strasszer osztrák-német eredetű, nagyon népszerű fajta. Zömök, nehéz madár, jellegzetes színes fejjel és szárnyakkal. Húskihozatala kitűnő, jó takar­mány-­hasznosító képességű, kifogástalan szaporaságú és nevelőképességű, ellenálló fajta. Kitenyésztése a tyúktarka, a florentini, a mondain és a parlagi galamb felhasználásával történt az 1800-as évek közepén.

Szapora fajta, egy tenyészpár éves szaporulata 12-14 fióka is lehet, kevésbé intenzív tartásban is. A 28-30 napos fiókák élősúlya 500 gramm körüli.

A mondain is Franciaországból származik, és az egyik legtekintélyesebb megjelenésű húsgalamb. Vízszintes testtartás, hatalmas tömeg és viszonylag rövid lábak jellemzik – mintha egy tyúkot látnánk kicsiben. Röpképessége szinte a nullával egyenlő, ezért zárt tartásban, alacsony ülőkék mellett érdemes tartani. Előnye, hogy fiataloknál a mellhús aránya nagy.

Nem sokan tartják, és kiállításokon is ritkán találkozni a romagnoli fajtával, melynek pontos származása nem ismert. A 19. században Olaszországban alakíthatták ki, többek között a francia mondainok felhasználásával. Nagy testű galamb, meglehetősen tömör, és nagyon erős. A lábak erősen tollasak. Feje erős, jól lekerekített, kissé előreugró homlokkal. Csőre karcsú, vékony, egyenes, gyengén fejlett orr-bőrlebernyege van. Eredetileg kizárólag hústermelésre alakították ki, mérete akár 1,2-1,5 kg is lehet.

Már a Római Birodalomban is a főurak asztalára került e hatalmas madarak húsa. A szárnyfesztávolsága akár az egy métert is megközelítheti, súlya pedig az 1,2-1,3 kilogramm. A mérete azonban a hatékonyság rovására ment. Olyan nehéz és lassú, hogy a fészekben gyakran összetöri a saját tojásait, és kevesebb fiókát nevel, mint kisebb társai.

A koburgi pacsirta karcsúbb, mint a többi húshasznosítású fajta, mégis nagy testű és kiválóan repül. Régen „mezőző” tartása is jellemző volt, kijárhattak a dúcból. A szakirodalom szerint az alakgalambok csoportjának legrégebbi német fajtája, amely jelen formájában termetes gazdasági galamb, olyan küllemi jegyekkel, amelyek mutatós kiállítási fajtává teszik.

A lengyel hiúz egy nagy testű haszongalamb, melyet keresztezéssel hoztak létre parlagi galambokból. Jellegzetessége a tömött, húsos testalkat, a rövid nyak, valamint a pikkelyes (pikkelyes kék) vagy egyéb mintázatú tollazat, melynek köszönhetően kapta a „hiúz” nevet. A fajta népszerű a húsgalambtenyésztők körében, akik saját ellátásra termelnek.