További előnyük volt, hogy a mezőre járó galambok táplálékuk nagy részét maguk szerezték meg, így takarmányozásukra alig kellett költeni. Később kialakultak a húsgalambok, ám e fajták ma már inkább kiállítási galamboknak tekinthetők, és helyüket új gazdasági fajták vették át.

A galambfajták változatosságukat annak is köszönhetik, hogy egy nagyon régen háziasított fajról van szó. Hosszú idő alatt a különböző irányú szelekciók eredményeképp alakultak ki a röpgalambok, díszgalambok, köztük az alakgalambok, a tollszerkezetesek, vagy olyanok, melyeknek a színe, rajzolata adta a díszítő értékét.

A szelekció egyik iránya kifejezetten a húshasznosítás irányába haladt, itt a nagy testméret és a gyors fejlődés volt a lényeg. A hajdani húsgalambfajták mára azonban inkább kiállítási galambokká váltak, persze a tenyésztőknek az állományszelektálás során továbbra is biztosítanak alapanyagot a konyhára, ám a mai modern húsgalambokkal szemben más elvárások vannak.

Jelenleg körülbelül ötvenféle húsgalamb létezik a világon. A hústermelésre alkalmas fajták kitenyésztése során fontos szempont volt az ideális testnagyság, a jó takarmány-hasznosító képesség, a kifogástalan szaporaság és nevelőképesség, az edzettség, ellenállóság, szelídség (ne ijedezzenek és főleg ne törjék a tojást), a fiatalok gyors fejlődési erélye, kiváló húsformája (különösen a mell esetén). Röpképességük pedig háttérbe szorult a hústermelés javára.

A régi fajták ma is kedveltek, de inkább kiállításokon

A hajdani húsgalambtenyésztés egyik legismertebb képviselője a king, mely ma is világszerte kedvelt fajta – már kiállítási galambként. A fajtát az Amerikai Egyesült Államokban tenyésztették ki a 19. század végén. A king rendkívül zömök, széles mellkasú, szinte „gömb” alakú madár. Eredetileg tisztán gazdasági céllal hozták létre: egy olyan galambot tenyésztettek ki, amely 28-30 napos korára elérte a vágósúlyt. Röpképessége a testalkata miatt minimális, nehézkesen mozog, és inkább a föld közelében vagy alacsony dúcokban érzi jól magát.

A texán szapora, évente akár 10-12 fiókát is felnevelhet. Húsa finom rostú, melle telt, és bár mozgékonyabb a kingnél, ez sem tekinthető nagy repülőbajnoknak.

Az amerikai óriásposta habitusában fellelhetők a postagalambok vonásai, de testalkata, mérete jelentősen eltér azoktól. A tenyésztők a postagalamb intelligenciáját és vitalitását ötvözték a nagy testmérettel. Ez a fajta is robusztus, jól nevel, agresszívebben védi a fészkét, és a többi húsfajtához képest valamivel jobb a röpképessége. A fajtát az USA-ban 1920 körül tenyésztették ki, amikor versenypostagalamb-állományokat a minél nagyobb felnőttkori élőtömegre szelektáltak, de díszposta és mondain is szerepel a fajta ősei között.