Eddig nyaranta az elengedhetetlen árnyékolást részben megoldotta az udvar közepén növő diófa, azonban az sem bírta a klímát, elszáradt, így most gyékényszőnyeggel óvja Ádám a madarakat, mert nyaranta a délutáni nap sokáig tűzi a tyúkudvart. Emellett a kétévente homokkal feltöltött, ledöngölt kifutókat a melegben locsolja.
Ádám felhívja a figyelmet arra, hogy a lebetonozott tyúkudvar nem jó, mert ugyan könnyen tisztítható, de a nagyobb testű madarak, így az orpingtonok talpa is hamar kifekélyesedne a kemény talajon. Ezért esküszik a homokra.
– Azt nem mondom, hogy nem járt még nálunk állatorvos, mert elég sokat szenvedek a kokcidiózissal, de szerencsére már van egy bevált gyógyszerem. Bent etetek, mert nem szeretem, ha a verebek a tyúkokhoz csapódnak – tetveket, illetve betegségeket is terjeszthetnek, amik hamar leronthatják az állományt. Szerencsére a környéken még nem volt madárinfluenza-kitörés, baromfihimlőről hallottam Kömlődről…
Visszatérve az állatorvosra, szerencsére nekem ott van Kovács Ferenc doktor, de van olyan baromfis ismerősöm, aki Dunaföldvárra hordja a madarait, mert itt nem talált senkit. Sajnos az állatorvosok zöme csak kutyákat-macskákat fogad, nagyon kevesen foglalkoznak nagy haszonállatokkal, még kevesebben gazdasági madarakkal.
– Mindig felhívom a figyelmet, hogy az orpington ugyan évi 250 tojást megtojik, ám kakas mellett is sok az üres tojás. 20 tojásból jó, ha tizenkettőt ki lehet keltetni. És persze az újonnan elkezdőknek, mert azért vannak elegen ilyenek is, tudniuk kell, hogy a csibék ivararánya sohasem fele-fele. Mindenkinek el szoktam mondani, ez olyan hobbi, hogy körülbelül annyi tojást adok el, ami fedezi az állomány éves takarmányozását, vitamin- és egyéb költségét. A haszon az, amit megeszünk. De azt tudom, hogy mit eszünk, és ez a lényeg.
