Mielőtt azonban teljesen belemerülnénk a teknőstartás részleteibe, és a tervezett cirkuszi sereglet fajtabőségével megrémisztenénk a szülőket, az orpingtontenyésztő apukával, Hanol Ádámmal folytatjuk a beszélgetést. Szakmáját tekintve szobafestő-mázoló, aki fő- és mellékállásban is ezzel foglalkozik, így az állatok ellátásába felesége, Éva és a gyerekei is besegítenek. Első kék orpingtonjaira 2012-ben tett szert, mert „megtetszett a forma, a szín, a kinézet”, a tyúkok iránti szenvedélye viszont gyerekkori eredetű.

– Otthon is voltak csibék, amiket nagyon szerettem. Gyerekkoromban volt, hogy összeszedtem a tojásokat, elvittem bérkeltetésbe, majd nevelgettem őket. Kereszt­apámtól volt, hogy törpecsibéket kaptam ajándékba, akkor azokat tartottam. Tulajdonképpen mindig is volt nálam baromfi. Igaz, amikor ideköltöztünk a feleségemmel, akkor „csak” sima csibék.

Amiket persze levágtak és megettek, ahogy a szelektálás érdekében az orpingtonokkal is teszik. „Amelyik madár nem alkalmas tenyésztésre, vagy esetleg nincs rá szükségem, de nem tudom elcserélni, vagy eladni, azt elfogyasztjuk.”

– Orpingtont főzni nem különbözik más fajtákétól – mondja Éva, a feleség –, csak kicsit tovább tart. A húsminősége ugyanis teljesen más, mint a megszokott. Úgy tudnám talán érzékeltetni, hogy egy orpington tyúk húsa körülbelül olyan kemény, mint egy normál falusi kakasé, az orpington kakasé pedig ennél is tömörebb, tehát hosszabb a főzés.

Ezután visszatérünk az orpingtontartás fortélyaira. Mert Ádám nem tartja magát tenyésztőnek. A fajta és a színváltozatok fenntartása a célja, nem akar új változatokat létrehozni. Jelenleg öt színváltozatot tart, a nagy kedvencet, a kéket (amiről fotót nem tudtunk készíteni, mert nem sikerült a madarakat a fényre kiédesgetnünk), a sárgát, a csokit, valamint a splash és az aranypikkelyes orpingtont. Voltak fogolyszínű és ezüstpikkelyes madarai is, de amikor megun egy-egy színt, újabbra cseréli. Csak a kék, esetleg a sárga marad.

– A takarmányozása nem különbözik a sima házi baromfiétól: ugyanúgy kukorica, búza, napraforgó és borsó az alaptakarmány. Nyilvánvaló, hogy a frissen kikelt csibéknek fehérjedús takarmány kell, mindaddig, amíg meg nem nőnek. Erre nyilván ott a jó minőségű táp, amiből már a harmadikat próbálom ki, mert a gyártók folyamatosan változtatnak a tápok összetételén. Tavaly úgy is jártam, hogy hiába etettem a tápot, a növendékeim nem úgy fejlődtek, ahogy elvártam volna.

Lassabban fejlődnek, mint egy átlagos baromfi, több vitamint és odafigyelést igényel a fajta. Az ivarérett kor elérése után már lényegesen kevesebb gond van velük, addigra megerősödik a szervezetük, az immunrendszerük. A hideg nem árt nekik, hisz dús a tollazatuk, viszont a ködösebb idők nehezebb légzést okoznak náluk, akkor be szoktam zárni őket. A nyári meleg viszont megviseli őket, egyből abbahagyják a tojástermelést.